Olaszország északkeleti határán menekültáradatra készülnek

Róma |

<p>Horvátország és Szlovénia irányából jelentős számú bevándorló érkezését várják az északkelet-olaszországi határtérség tartományaiban is, ahol megkezdődött felkészülés az esetleges emberáradat fogadására.&nbsp;</p>

Angelino Alfano olasz belügyminiszter hétfőre sürgősséggel értekezletet hívott össze a határ menti térségek rendőrségi és más hatósági vezetőivel. Jelen lesznek az olasz-francia és az olasz-svájci határszakaszok idegenrendészeti képviselői éppúgy, mint a migrációtól jelenleg inkább érintett keletolasz határtérségeké.  Korábbi olasz hatósági nyilatkozatokból kiderült, a római kormány attól tart, hogy az európai uniós tagállamok egymás utáni határlezárásai után ismét Itália irányába tolódhat vissza a migráció útvonala, de a bevándorlók most már Olaszországból sem tudnak majd továbbmenni más európai országba.  Készültség lépett már életbe az Ausztriával és Szlovéniával határos Friuli-Venezia Giuliában, amelytől nincsen messze Horvátország sem. Az Il Sole24Ore olasz gazdasági napilap vasárnapi jelentése szerint az 1,2 millió lakosú Friuliban minden készen áll a bevándorlók befogadására. A tervek szerint nemcsak a befogadó állomásokra irányítják őket, hanem szükség esetén az eddigi gyakorlat szerint a tartomány területén szétosztva kaszárnyákban, szállodákban és üres lakásokban is elszállásolják őket.  Friuli rendőrsége júniustól a szlovén és osztrák határellenőrzési szervekkel aktívan együttműködik a közös határ felügyeletében. Ausztria szeptember 15-től ideiglenes határellenőrzést vezetett be újra az emberkereskedők kiszűrésére. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?