Olasz csapatkivonás

Róma. Olaszország megkezdte katonáinak kivonását szombaton Irakból. Az ország déli részéből hazaindult a San Marco zászlóalj 130 katonája, és helyettük már nem vezényelnek senkit az arab országba – jelentette be a násziríjai kontingens szóvivője a Sky 24 olasz televíziós hírcsatornának nyilatkozva.

Róma. Olaszország megkezdte katonáinak kivonását szombaton Irakból. Az ország déli részéből hazaindult a San Marco zászlóalj 130 katonája, és helyettük már nem vezényelnek senkit az arab országba – jelentette be a násziríjai kontingens szóvivője a Sky 24 olasz televíziós hírcsatornának nyilatkozva. Fabio Mattiass alezredes ezzel megerősítette a La Stampa című olasz napilap értesülését, amely szerint 300 olasz katona fog hazatérni Irakból.

Olaszország a koalíciós erők részeként 3000 katonát küldött Irakba, ahol az ország déli részén brit parancsnokság alatt teljesítenek szolgálatot. Silvio Berlusconi olasz kormányfő a G8-országcsoport júliusi skóciai csúcsértekezletén megismételte azt az először márciusban bejelentett szándékát, hogy országa a szövetségesekkel és az iraki hatóságokkal való egyetértésben szeptemberben hazahív 300 katonát.

2003. november 12-én 17 olasz katona és két polgári személy halt meg, illetve húsz megsebesült egy olyan támadásban, amelynek elkövetőjeként az al-Kaida terrorszervezet jelentkezett. Később egy olasz katona halt meg, és további 12 megsebesült egy síita milicistákkal vívott összecsapásban Násziríjában.

A hétvégén egyébként újabb hat amerikai katona vesztette életét Irakban robbantásokban és lövöldözésekben, további öt pedig megsebesült – közölték tegnap amerikai katonai források Bagdadban. A haláleseteket a legtöbb esetben az út szélén elhelyezett robbanószerkezetek okozzák. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?