Október 23. - fáklyás menet a Műegyetemtől a Bem térre

Budapest |

<p>Mintegy ezren vettek részt az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a Műegyetemtől a Bem térig tartó, a Rákóczi  Szövetség által szervezett hagyományos felvonuláson csütörtök este Budapesten.</p>

A felvonulás résztvevői azután indultak el a Műegyetem elől, hogy ott befejeződött az 1956. október 22-i nagygyűlésre emlékező rendezvény. A felvonulók közül egy csoport korabeli teherautó platóján utazva tette meg az utat a Bem térig, amelyen többek között a "Ruszkik haza!" felirat volt olvasható. A csendben vonuló emlékezők között számos határon túli magyar diák is volt. A menetet élén egy lyukas magyar zászlót tartó férfi ment, őt népviseletbe öltözött fiatalok követték. 
    Több résztvevő nemzetiszínű zászlóval és transzparenssel vonult fel, amelyeken egyebek között az volt olvasható: "Vádolunk 200 ezer elmenekült hazánkfiáért", "Vádolunk Mansfeld Péterért", "Vádolunk Mindszenty József hercegprímásért".
    A rendőrök által felvezetett résztvevők a Döbrentei térnél fáklyát kaptak a szervezőktől és azokkal folytatták útjukat.
    A Rákóczi Szövetség elnöke, Halzl József emlékező beszédében hangsúlyozta: a cselekvő összefogás, és nem a széthúzás volt a jellemző az 1956-os forradalomra. A forradalom mai üzenetéről beszélve úgy fogalmazott:  "alapvető megújulásra van szükségünk országunkban mind a hatalmi elit, mind a lakosság körében. Ennek során egyebek mellett  az egymás iránti szolidaritás és a cselekvő összefogás erényét kell magunkban felerősíteni, hiszen ezek az erények azok, amelyek 1956-ot a XX. század kiemelkedő világtörténelmi eseményévé tették".  
    Kitért arra is, hogy a forradalom alatt a budapesti Széna téren elvették az ÁVH-sok fegyverét a felkelők, de nem lincselték meg őket, mert nem akartak erőszakot.
    A megemlékezés végén az 1848-49-es magyar szabadságharc hőse, Bem József tábornok szobránál a többi között a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az MDF, a Jobbik, a Magyarok Világszövetsége, a Politikai Foglyok Szövetsége, a Rákóczi Szövetség és több magyarországi, illetve határon túli civil szervezet koszorúit helyezték el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?