Obzina-per: folytatás februárban

Prága. Február elejére halasztották tegnap a Jaromír Obzina volt csehszlovák kommunista belügyminiszter és négy egykori magasrangú munkatársa elleni bírósági pert. Azzal vádolják őket, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években megfélemlítették az akkori ellenzékieket és megpróbálták elérni, hogy Nyugatra távozzanak.

Prága. Február elejére halasztották tegnap a Jaromír Obzina volt csehszlovák kommunista belügyminiszter és négy egykori magasrangú munkatársa elleni bírósági pert. Azzal vádolják őket, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években megfélemlítették az akkori ellenzékieket és megpróbálták elérni, hogy Nyugatra távozzanak. Obzina a legmagasabb rangú volt kommunista kormánytisztviselő, aki az 1989-es rendszerváltás után bíróság elé került. A kilencvenes évek elején bírósági döntés alapján másfél évre börtönbe került Miroslav Štěpán, a kommunista párt volt prágai első titkára, december 17-én pedig Prágában bíróság elé áll Lubomír Štrougal, volt kormányfő is. De Štrougalt mint volt belügyminisztert idézték a bíróság elé, hivatali visszaélés vádjával.

A prágai 6. kerületi bíróság elnöke Obzina perében azzal indokolta döntését, hogy még további 21 tanút kell kihallgatnia, akik közül legalább hatan anyagi kártérítést is követelnek a vádlottaktól. A per februárban azonban csak abban az esetben folytatódik, ha Jaroslav Bures igazságügy-miniszter úgy dönt, hogy a vádlottakra a Václav Havel államfő által 1993–ban kiadott kegyelmi rendelet nem vonatkozik.

A prágai Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal által kidolgozott vádirat szerint az Asanace fedőnevű akció 1977 és 1985 között zajlott le. A belügyminisztérium és a titkosszolgálatok munkatársai megpróbálták megfélemlíteni az 1977 januárjában megjelent Charta ‘77 emberi jogi felhívás aláíróit, s állandó zaklatásokkal elérni, hogy távozzanak a szocialista Csehszlovákiából. Ez mintegy húsz esetben sikerült is nekik. Néhány akkori ellenzéki a vádlottaktól anyagi kártérítést is követel, 50 ezer koronától egészen kétmillió koronáig. Az akció során ugyanakkor legalább ötven ellenzékit fizikailag is bántalmaztak, s hosszabb-rövidebb időre rács mögé is dugtak. Az egykori chartások a bíróság előtt jogsértőnek és emberellenesnek minősítették a volt kommunista titkosszolgálat módszereit, s követelték a felelősök megbüntetését. Tanúként szerepelt Marián Čalfa volt kormányfő is, aki jelenleg sikeres prágai ügyvéd. A ma 72 éves Obzina, aki 1972 és 1983 között irányította a belügyi tárcát, a per során azt állította, hogy a törvénysértést az ellenzékieket tömörítő Charta ‘77 követte el, mert tevékenysége nem volt összhangban a szocialista csehszlovák állam alkotmányával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?