Obamát a nők, a feketék, a fiatalok és a spanyolajkúak támogatták

<p>Barack Obama, az Egyesült Államok megválasztott új, sorrendben 44-ik elnöke támogatóinak jelentős részét a nők, a fiatalok, a feketék és spanyolajkúak közül merítette, és elegendő voksot kapott a fehér lakosok körében, hogy megfossza győzelmi esélyeitől John McCaint, republikánus párti vetélytársát.</p>

Az AP amerikai hírügynökség által készített, szavazók megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás (exit poll) adatai szerint McCainre a fehér lakosok 55 százaléka adta voksát. Ennek a rétegnek az erőteljes támogatása létfontosságú volt a republikánus jelölt számára, de a felmérés arról tanúskodik, hogy nem volt elegendő, hogy ellensúlyozza Obama aránytalanul nagyobb támogatottságát más szavazói rétegekben. Obama és McCain között nagyjából egyenlő arányban oszlottak meg a fehér szavazatok Egyesült Államok-szerte, kivéve a déli államokban, ahol a rebublikánus jelölt kétszer annyi voksot kapott a fehérektől, mint Obama.

A 47 éves afro-amerikai elnökjelölt tarolt a fiataloknál: a harminc év alattiak körében több mint 34 százalékpontos előnyre tett szert McCainnel szemben. A 72 éves McCainre az idősebb, 65 év feletti korosztály képviselőinek alig több mint fele adta voksát. A 65 év felettiek a teljes szavazótábor mintegy negyedét teszik ki, befolyásuk ugyanakkora, mint a harminc év alattiaké.

Az exit-poll eredményeiből ítélve a nők támogatása kulcsfontosságú volt a demokrata jelölt győzelmében. A nők jóval több mint a fele Obamára adta voksát, és a demokrata jelölt szűk előnyre tett szert a férfiak körében is.

Obamára szavazott majd minden fekete választó, és a spanyolajkúak kétharmada ugyancsak rá adta a voksát. A most először választó polgárok közül minden ötödik afroamerikai volt, vagyis arányaiban kétszer annyian voltak, mint a fekete lakosság lélekszámaránya az összlakossághoz képest.

A felmérés arról tanúskodik, hogy a választók lelkesedése egyértelműen Obamának kedvezett: a demokrata jelölt tíz támogatója közül heten mondták azt, hogy felcsigázza várakozásukat az, hogy Obama lehet az Egyesült Államok új elnöke. McCain szavazóinak körében sokkal kisebb volt az elragadtatás: tíz ember közül alig hárman beszéltek így választottjuk esetleges győzelméről. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?