Obama történelmi látogatására készül Hirosima

Hirosima |

<p>Barack Obama amerikai elnök pénteki történelmi látogatására készül Hirosima, a Japán nyugati részén fekvő városban több mint négyezer rendőr és szigorú óvintézkedések hivatottak szavatolni a magas rangú vendégek biztonságát.</p>

 A biztonsági erők egyes utcákat lezártak, és sűrűn ellenőrzik a Béke park közelében elhaladó járműveket.

A Béke Emlékmúzeumnak és a hirosimai atomcsapást átvészelő, annak jelképévé váló Genbaku dómnak otthont adó parkot Obama is felkeresi, és jó idő esetén itt tartják a szabadtéri megemlékezést is. Ezen a második világháború végnapjaiban elkövetett hirosimai és nagaszaki atomcsapás sugárfertőzött túlélői (hibakusa), illetve a viszonylagos egyensúly kedvéért volt amerikai hadifoglyok is részt vesznek majd. A megemlékezésen virágcsokrokat helyeznek el a 140 ezer hirosimai halálos áldozat emléktáblája előtt - jelentette több helyi napilap kormányzati forrásokra hivatkozva.

Obama az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki felkeresi Hirosimát, ahol Harry Trumannak, az Egyesült Államok akkori vezetőjének utasítására először vetették be az atombombát a második világháború végnapjaiban, 1945. augusztus 6-án. Obama jelezte: a szimbolikus látogatáson nem fog bocsánatot kérni elődje történelmi szükségszerűségből meghozott döntése miatt.

Hirosima utcáin helyszíni tudósítók szerint szinte tapintható az izgalom annak ellenére, hogy Obama látogatásának helyszíne már most le van zárva a gyalogos forgalom előtt.

"Először izgatott voltam a látogatás miatt, de mikor megtudtam, hogy a parkot lezárják, és semmit sem fogok látni, csalódott lettem" - mondta az EFE spanyol hírügynökségnek az egyik túlélő lánya, Szakamoto Ruriko.

Az 1945. augusztus 9-én Nagaszakira ledobott bomba hatásait túlélő Tanaka Terumi több társához hasonlóan nem ragaszkodik Obama bocsánatkéréséhez. Tanaka szerint csak az a fontos, hogy az amerikai elnököt "megérintsék a történtek, megbánást mutasson, és rájöjjön: meg kell szabadítani a világot az atomfegyverektől".

Abe Sindzó japán miniszterelnök szerdán "teljes szívből" üdvözölte Obama hirosimai látogatását, amely szerinte komoly löketet fog adni a nukleáris fegyverektől mentes világért fáradozó mozgalomnak.

Hirosimában 140 ezren, míg Nagaszakiban 74 ezren vesztették életüket az atomcsapásban. 2015-ben még 183 ezer hibakusa volt életben, áltagos életkoruk 80 év volt.

Japán 1945. augusztus 15-én adta meg magát, és ezzel gyakorlatilag véget ért a második világháború.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?