Obama: szégyellnivaló a newtowni tömeggyilkosság feledésbe merülése

Washington |

<p>Szégyellnivalónak nevezte Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a newtowni tömeggyilkosság feledésbe merülését, és kijelentette, hogy szenátusnak a fegyvertartás megszigorításáról áprilisban megtartandó szavazása több mint egy évtized óta a legjobb alkalom a fegyveres erőszak visszaszorítására.<br />&nbsp;</p>

 "Szégyelljük magunkat, ha elfelejtettük (a tömeggyilkosságot)" - mondta az elnök a Fehér Házban a tavaly december 14-én, a Connecticut állambeli Newtownban megölt 20 kisiskolás szüleinek jelenlétében elmondott beszédében.
    "Én nem felejtettem el azokat a gyerekeket" - tette hozzá.
    Az elnök hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy az idő múlásával csökkenjen a fegyvertartás megszigorítására irányuló eltökéltség. Arra kérte az amerikaiakat, különösen a felelős fegyvertulajdonosokat, hogy gyakoroljanak nyomást a kongresszusra az erre irányuló kezdeményezésének támogatása érdekében.
    Obama felhívta a figyelmet arra is, hogy fegyvertartás megszigorítása kemény ellenállásba ütközik. (A fegyverlobbi vezető szervezete, az ötmillió taggal rendelkező Nemzeti Lőfegyverszövetség /NRA/ az elmúlt hetekben-hónapokban több demokrata szenátort is megpróbált a maga oldalára állítani.)
    Az elnök olyan helyzetben mondta el beszédét, amikor a fegyvertartás megszigorítását célzó törvények elfogadásának kilátásai egyre bizonytalanabbak, noha a közvélemény-kutatások egybehangzó állítása szerint a megkérdezettek több mint 80 százaléka támogatja, hogy szigorítsák meg a fegyvervásárlók előéletének pszichikai és bűnügyi szempontból történő ellenőrzését.
    A demokrata többségű szenátus várhatóan meg fogja szavazni a fegyvervásárlók hátterének komolyabb vizsgálatát, ám a félautomata fegyverek szövetségi tilalmának visszaállítása és a tölténytárak kapacitásának korlátozása már nem biztos, hogy megkapja a szükséges támogatást. A szövetségi felsőház ugyanakkor várhatóan szigorítani fogja az illegális fegyverkereskedőkre kiszabható büntetéseket, és növeli az iskolák biztonságának támogatását is.
    A törvényt jóvá kell hagynia a republikánus többségű szövetségi képviselőháznak is.
    A CNN és az ORC egy március közepén készített, közös felmérése szerint az amerikaiaknak már csak 43 százaléka támogatja a fegyvertartás törvényi szigorítását. Ez az arány közvetlenül a newtowni tragédia után még 52 százalék volt.
    A lanyhuló támogatottság felélénkítése érdekében Michael Bloomberg New York-i polgármester a napokban 12 millió dolláros, saját finanszírozású országos televíziós és akciókampányt indított el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?