Obama segít Erdogannak

Hangcsou |

<p>Az amerikai elnök biztosította vasárnap török hivatali kollégáját arról, hogy országa segíteni fog a július 15-i sikertelen törökországi katonai puccskísérlet felelőseinek bíróság elé állításában.</p>

Barack Obama ezt a kelet-kínai Hangcsouban mondta Recep Tayyip Erdogannak, akivel kétoldalú megbeszélést folytatott. 

A két vezető a világ 19 legfejlettebb gazdaságú országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20 csoport kétnapos csúcstalálkozójára érkezett a Csöcsiang tartománybeli városba.

Erdogan egykori szövetségesét, az 1999 óta az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónokot tartja az elvetélt puccskísérlet kitervelőjének, és el akarja érni a kiadatását.

Joe Biden amerikai alelnök augusztus 24-i ankarai látogatásán megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a török kormányt és népet érzékenyen érinti Gülen ügye, ugyanakkor arra kérte Törökországot, hogy szolgáltasson több bizonyítékot a hitszónok kiadatásának eléréséhez. A törökök elsöprő többségének meggyőződése, hogy Gülen szerepet játszott a sikertelen puccsban, amelyet követően hatalmas tisztogatási hadjárat kezdődött Törökországban a hitszónok feltételezett hívei ellen. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez, és ő maga is elítélte a török vezetés hatalmának megdöntésére tett kísérletet.

KÉTEZER ÉVRE ZÁRNÁK BÖRTÖNBE GÜLENT

Barack Obama vasárnap egyetértett tárgyalópartnerével abban, hogy továbbra is ösztönözni kell Szíriában a "békés politikai átmenetet", az ugyanis az egyetlen járható út ahhoz, hogy véget érjen a polgárháború.

Erdogan: nincsenek "jó" és "rossz" terroristák 

Erdogan egyebek között azt hangsúlyozta, hogy nem lehet különbséget tenni a "jó" és a "rossz" terroristák között, hiszen minden terrorizmus rossz. S szerinte Törökországnak, valamint az Egyesült Államoknak közös álláspontot kell képviselnie a terrorizmussal kapcsolatban. 

Ez a figyelmeztetés arra vonatkozik, hogy Washington és Ankara eltérő véleményen van az Iszlám Állam terrorszervezet (IÁ) ellen Szíriában küzdő kurdok ügyében. Az amerikai támogatást élvező szíriai kurdok az IÁ elleni leghatékonyabb katonai csoportot jelentik a hadszíntéren, Ankara viszont attól tart, hogy egy egybefüggő autonóm zónát hozhatnak létre a török határ mentén, s ez tápot adhat a Törökországon belüli kurd autonómiatörekvéseknek is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?