Obama nem záratja be Guantánamót, sőt...

Hamburg/Washington |

<p>Az amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amely de facto lehetetlenné teszi a guantánamói fogolytábor bezárását és felszámolását.</p>

A szilveszter napján végrehajtott jogi aktussal Barack Obama megszegte három évvel ezelőtti ígéretét. Akkor még azt hangoztatta, hogy szakítani fog elődje, George W. Bush brutális terrorellenes módszereivel, s ennek keretében be fogja záratni Guantánamót - emlékeztet a spiegel.online. A törvény aláírásával azonban engedett a kongresszus részéről megnyilvánuló nyomásnak, noha korábban azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza a jogszabályt. Mivel azonban a honatyák néhány pont erejéig eleget tettek az elnök kifogásainak, Obama kész volt aláírásával szentesíteni a főleg polgárjogi szervezetek által vitatott törvényt.
Ennek értelmében a kormánynak bírósági eljárás hiányában is jogában áll őrizetben tartani terrorgyanús egyéneket. Al-Kaida-tagság gyanújában álló nem amerikai állampolgárokat katonai börtönben kell őrizni. Az amerikai hadsereg külföldön is létesíthet fogolytáborokat. Emellett joga van ahhoz, hogy terrorgyanús egyéneket bárhol (Amerikán kívül is) őrizetbe vegyen, kihallgasson, és korlátlan ideig fogva tartson.
A törvény egyes passzusai ezenkívül gyakorlatilag lehetetlenné teszik a guantánamói tábor bezárását. Így például kormányzati forrásból egyetlen cent sem fordítható arra, hogy a Kuba szigetén lévő táborban őrzött 173 foglyot az amerikai szárazföldre szállítsák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?