Obama: nem adjuk fel a fegyveres erőszak elleni harcot

Washington |

<p>Az amerikai kormány nem adja fel a fegyveres erőszak elleni harcot, ha azt az amerikaiak sem adják fel - jelentette ki szerdán Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.</p>

 

Az elnöknek a Fehér Ház Rózsakertjében elmondott, indulatoktól sem mentes beszédét megelőzően a demokrata többségű szenátusban megbukott az a törvénymódosítás, amely kiterjesztette volna a fegyvervásárlók bűnügyi és pszichikai háttérellenőrzését.     "Elég szégyenteljes nap ez Washington számára" - hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy a szenátorok egy kisebbsége szerint "nem volt érdemes" megvédeni a gyerekeket. Rámutatott, hogy a történteket csak az "első menetnek" tekinti, és hogy kormánya a kongresszus nélkül is tud lépéseket tenni az emberek megvédése érdekében. De, mint mondta, a kormány a törvényhozással együtt többre menne, ezért arra biztatta a választókat, hogy a "megfelelő embereket" küldjék Washingtonba.      A demokrata többségű szenátus 54:46 arányban támogatta a törvénymódosítást. Az új szabályozás elfogadásához 60 szavazatra lett volna szükség. Közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak 90 százaléka - beleértve a republikánus érzelműek 80 százalékát is - támogatná a bűnözők és az elmeháborodottak kizárását a fegyvertulajdonosok köréből.      A kötelező háttérellenőrzések a jelenlegi szabályozás értelmében csak azokra a vevőkre terjednek ki, akik fegyvert szövetségi engedéllyel rendelkező kereskedők üzleteiben kívánnak beszerezni. Itt azonban csak a vásárlások 60 százaléka történik. A megbukott törvénymódosítás értelmében a szűrést azokra is kiterjesztették volna, akik az interneten vagy vásárokon kívánnak fegyvert beszerezni.     Az elnök kijelentette, hogy az amerikai fegyverlobbi és szövetségesei a kompromisszum támogatása helyett "szándékosan hazudtak" a háttérellenőrzés kiterjesztésével kapcsolatban. Hangot adott rosszallásának, amiért több szenátor megrettent attól, hogy fegyverlobbi meg fogja akadályozni az újraválasztását.     Barack Obama személyes ügyének tekinti a fegyveres erőszak visszaszorítását. Az elnök azután indított kampányt a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megszigorítására, hogy december 14-én a Connecticut állambeli Newtown egy elemi iskolájában egy fegyveres 26 személlyel - köztük 20 tanulóval - végzett.    Az elnök a republikánusokat hibáztatta a törvénymódosítás kudarca miatt, holott öt demokrata szenátor is törvénymódosítás ellen szavazott. A fegyvertartás megszigorítására vonatkozó indítványok közül elemzők szerint egyedül a háttérellenőrzés megszigorításának volt esélye arra, hogy elnyerje a szövetségi felsőház támogatását.     A republikánus többségű képviselőházban - szenátusi jóváhagyás esetén - a törvénytervezet még keményebb ellenállásba ütközött volna. (Frissítve: 6:21) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?