Obama nagy reformmal rukkol elő

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök szerdán bejelenti a legátfogóbb pénzügyi szabályozási reformot az Egyesült Államokban a "nagy depresszió" óta - közölte az NPR közszolgálati rádió.</p>

Az Obama-kormány stratégiájának két központi eleme a bankok ellenőrzésének megszigorítása a rendszerszintű kockázatok kiszűrésére, kezelésére, illetve a fogyasztók pénzügyi védelme.
    Az elnök javaslatot tesz, hogy a központi bank, a Federal Reserve az eddigieknél szélesebb jogköröket kapjon azon fontos pénzintézetek felügyeletére, amelyek esetleges bukása veszélybe sodorhatja az egész gazdaságot.
    Obama szintén kezdeményezi egy úgynevezett pénzügyi fogyasztóvédelmi ügynökség megteremtését, amely egyebek mellett a jelzáloghitel-piaci termékeket és a hitelkártyapiacot felügyelné.
    Ugyancsak javasolja egy kormányzati szakértőkből álló tanács létrehozását, amelynek a pénzügyi rendszert fenyegető kockázatok monitorozása lesz a feladata. A testület munkáját a pénzügyminisztérium fogja irányítani, és részt vesz benne a Fed is.
    Átalakítják a banki szabályozási és felügyeleti szerveket is abból a célból, hogy a jövőben gyors és hatékony lépéseket tehessenek a válságok megelőzésére.
    Obama a Bloomberg televíziónak adott keddi interjújában úgy fogalmazott: érzékelhető új szabályokra van szükség annak érdekében, hogy az amerikai piacokon helyreálljon a bizalom. Kifejtette, hogy a felügyelet hiánya miatt a pénzintézetek túl sok kockázatot vállaltak, s ez hozzájárult a pénzügyi válság kialakulásához.
    Az Obama-kormány terveinek persze szép számmal akadnak ellenzői. Sok bankár kifogásolja a fogyasztóvédelmi pénzügyi szervezet létrehozását, kongresszusi képviselők pedig aggódnak, hogy a Fed túl erős, független felügyeleti intézménnyé válik.
    Az átfogó pénzügyi szabályozási reformnak egyéb elemei is vannak. A bankok számára nagyobb biztonsági tartalékolást fognak előírni, ezenkívül a befektetők védelmében a fedezeti alapoktól erőteljesebb átláthatóságot követelnek. Szabályozni fogják a hitelpiaci kockázati csereügyleti eszközöket és az egyéb, korábban kormányzati felügyelet nélküli származékos termékeket.
    Obama a CNBC-nek elmondta: a javaslatok gyors elfogadására van szükség a lehető legjobb szabályozási környezet megteremtése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?