Obama letette a második elnöki ciklusának hivatali esküjét

Washington |

<p>Barack Obama vasárnap a Fehér Házban letette a második elnöki ciklusára vonatkozó hivatali esküt. Noha az elnöki eskütétel ezzel a szűk körben, de a média nyilvánossága előtt lezajlott szertartással hivatalosan megtörtént, a ceremóniát hétfőn a kongresszus lépcsőjén, több százezer ember előtt is megismétlik.</p>

 A kettős fogadalomtétel magyarázata az, hogy noha az amerikai alkotmány értelmében az elnök kormányzási ciklusa január 20-án délben jár le, ez az időpont idén vasárnapra esett. Ilyen esetben a hagyomány értelmében a szokásos parádét a következő napon rendezik meg, újabb ünnepélyes eskütételt követően.
    A nap folyamán, korábban Joe Biden alelnök is felesküdött: Sonia Sottomayor, a legfelsőbb bíróság bírája előtt tette le fogadalmát. Ezzel Sottomayor lett az első latin-amerikai származású bíró, aki elnöki vagy alelnöki eskütételt fogadott.
    Obama elnök, miként négy évvel ezelőtt, ezúttal is John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke előtt tette le a fogadalmat.
    Barack Obama és Joe Biden vasárnap az arlingtoni katonai temetőben megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. A beiktatás alkalmából meghirdetett Nemzeti Szolgálat Napján, szombaton - amikor mind az 50 amerikai államban tisztelegtek önkéntes munkával a polgárjogi mozgalom nagy alakja, Martin Luther King emléke előtt -, az Obama házaspár egy washingtoni iskola felújításában segédkezett.
    Az ünnepélyes eskütétel napján, hétfőn várhatóan 600-800 ezer ember gyűlik majd össze Capitolium és a Washington-emlékmű között elterülő National Mall park gyepén. Obama első fogadalomtételére négy évvel ezelőtt csaknem 2 millióan voltak kíváncsiak, ami minden eddigi elnöki eskü nézőrekordját megdöntötte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?