Obama küldöttségének egyik tagja is megfertőződött

Washington |

<p>A washingtoni Fehér Ház megerősítette, hogy a Barack Obama elnököt április közepén Mexikóba kísérő küldöttség egyik tagja is felkerült a világjárvánnyal fenyegető új influenzavírus valószínű fertőzöttjeinek listájára.</p>

Robert Gibbs fehér házi szóvivő egy (helyi idő szerint) csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az amerikai energiaügyi minisztérium egyik alkalmazottja "influenzára emlékeztető tünetekkel" betegedett meg mexikói tartózkodásakor, s nem kizárt, hogy a fertőzést a családja is elkapta.

A meg nem nevezett férfi, aki Steven Chu energiaügyi miniszter mexikói programjának előkészítésével volt megbízva, a szóvivő szerint azóta újra munkába állhatott, családtagjai pedig, akik enyhe, illetve közepes tüneteket mutattak, azóta szintén felgyógyultak minden gyógyszerezés és kórházi kezelés nélkül.

A férfi április 13-án - Obama látogatásának kezdete előtt három nappal - érkezett Mexikóba, április 16-án részt vett az amerikai elnök mexikóvárosi munkavacsoráján, s még ugyanazon a napon gyengélkedni kezdett. Másnapra belázasodott, majd április 18-án visszatért az Egyesült Államokba.

A laborvizsgálatok utólag nem mutatták ki nála az új (A típusú H1N1 jelű) vírust, de a családját még további vizsgálatoknak vetik alá az amerikai járványügyi hatóságok.

"Külön rákérdeztek, hogy került-e két méternél közelebb az elnökhöz, amire nemmel válaszolt" - mondta el az elnöki szóvivő. Robert Gibbs hozzátette, hogy Steven Chu energiaügyi miniszter "sem tapasztalt semmilyen tünetet, s az orvosok szerint nincs szükség rá, hogy vizsgálatnak vessék alá".

Az Egyesült Államokban csütörtökön 109-ről 118-ra nőtt a bizonyosan H1N1-gyel fertőzött betegek száma, és már 15 államra terjedt ki a járvány - közölték az amerikai hatóságok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?