Külföld

Obama gördülékeny hatalomátadást ígér

Washington | Barack Obama amerikai elnök bejelentette, máris utasított egy csapatot: dolgozzon keményen a sikeres hatalomváltáson.
MTI

2016. november 9. 20:29

A jelenlegi elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tett rövid nyilatkozatot. Barack Obama elmondta, hogy hajnali fél négykor felhívta telefonon Donald Trumpot és meghívta őt a Fehér Házba. Fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy nem titok, néhány, nem jelentéktelen különbség van közte és Donald Trump között, ám – Clintonhoz hasonlóan – hangsúlyozta, hogy az amerikai demokrácia sajátja a békés hatalomátadás. 
 
Azt is hangsúlyozta, hogy „mi elsősorban amerikaiak és patrióták vagyunk”. Az elnök leszögezte: az országnak az egység érzetére, befogadásra, egymás és az intézmények tiszteletére van szüksége, s egyben reményét fejezte ki, hogy Donald Trump az átmenet idején ebben a szellemiségben tevékenykedik. Arra sürgette a fiatal nemzedékeket, hogy ne legyenek cinikusak.
Obama méltatta Hillary Clintont is, kifejtve, hogy nála jobb külügyminiszter alig akadt. Majd úgy értékelte, hogy önnön elnöksége sikeres volt, erősebb és jobb országot hagy hátra, mint amilyen az Egyesült Államok szerinte nyolc évvel ezelőtt volt. 
 
Az elnök végezetül megígérte: minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a következő elnök sikeres lehessen. „Mindannyian azon vagyunk, hogy sikeresen egyesítse és vezesse az országot” – szögezte le.
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Monika Jankovská

Jankovská nem ismert be mindent, de Ficoról és másokról is vallott

Zuzana Čaputová

Čaputová: A magyar és a lengyel álláspont sértheti Szlovákia érdekeit

Deáki

A túlélésért küzd a családi panzió

Boris Kollár

Pénteken hazaengedik a kórházból Boris Kollárt

színház

Nehéz feladat a műsor összeállítása

köhögés

Nem betegség, hanem tünet a köhögés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.