Obama: céltudatosabban térek vissza a Fehér Házba

Washington |

<p>Céltudatosabban és ihletettebben térek vissza a Fehér Házba &ndash; jelentette ki szerdán Chicagóban több ezer támogatója előtt mondott beszédében Barack Obama.</p>

 

Az elnököt, feleségét, Michelle Obamát és két lányukat, Sashát és Maliát mennydörgő tapssal üdvözölték a jelenlévők.     Huszonöt perces gyújtó hangú beszédében az újraválasztott amerikai elnök hangsúlyozta: az amerikai nép "összekapja magát", és győzedelmeskedik a nehéz gazdasági időkben. "A java még hátravan" – tette hozzá.    "Minden nehézség ellenére a legtöbben közülünk osztoznak az Amerika jövőjével kapcsolatos reményekben" – jelentette ki. "Erre kell haladnunk. Előre!" – mondta egyik híres kampányszlogenjét ismételve.    Barack Obama hangsúlyozta: kompromisszumokra van szükség ahhoz, hogy előrevigyék az országot. Kijelentette: találkozni kíván Mitt Romney republikánus párti elnökjelölttel, hogy megvitassák, hogyan tudnak együttműködni. Úgy fogalmazott, lehet, hogy ádázul csatáztak, de csupán azért, mert mindketten mélységesen szeretik az országot.    A hivatalban lévő elnök a jelenlegi állás szerint legalább 303 elektori szavazatot nyert el, így biztosan legyőzte republikánus ellenfelét. Floridában továbbra is függőben van az eredmény.    Barack Obama közölte: együtt akar működni mind a Demokrata, mind a Republikánus párt vezetőivel a deficit csökkentésében, az adótörvények és a bevándorlási reformok kidolgozásában. Kijelentette: dolgozni fog azon is, hogy megszabadítsa Amerikát a kőolajfüggőségtől. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?