Obama a meggyilkolt rendőrök gyászszertartásán

Dallas |

<div>Az Egyesült Államok nem olyan megosztott, mint látszik &ndash; jelentette ki Barack Obama amerikai elnök negyvenperces, nagyhatású beszédben a texasi Dallasban a múlt héten meggyilkolt öt rendőr emlékére rendezett szertartáson.</div><div>&nbsp;</div>

Obama arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, amely a dallasi tragédia után erőt vett az országon. „Azért vagyok itt, hogy tanúsítsam, Amerika nem olyan megosztott, mint látszik, tudom, mert ismerem Amerikát, tudom, milyen hosszú utat tettünk meg, s tudom, most is túljutunk a nehézségeken” – fogalmazott Obama. Az elnök beszédét az Egyesült Államok egész lakossága feszülten várta, hiszen az országot tömegtüntetések és faji feszültségek tartják izgalomban. „Mindannyian sebzettek és dühösek vagyunk, demokráciánk legsúlyosabb hiányosságai buktak hirtelen a felszínre, s talán még tovább súlyosbodnak” – fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy az ország megosztottsága nem új keletű, voltak rosszabb pillanatok is, még a közelmúltban is. „Ezt az erőszakot látva azon tűnődünk, vajon a faji megosztottságot Amerikában át lehet-e valaha is hidalni, azon tűnődünk, vajon képes lesz-e valaha is megérteni egymás élettapasztalatait az az afroamerikai közösség, amely úgy érzi, hogy a rendőrség tisztességtelenül bánik vele, és az a rendőri közösség, amely úgy érzi, hogy tisztességtelenül, rosszindulattal bánnak vele csakis azért, mert végzi a munkáját?” – tette fel a kérdést Obama. Leszögezte: soha nem sikerül megtörni ezt a veszélyes spirált, ha nem tudnak nyíltan és tisztelettel beszélni egymással azok, akik egymástól eltérően néznek ki, vagy egymástól eltérően gondolkodnak. Hangsúlyozta, hogy a rendőrök elsöprő többsége a hihetetlenül nehéz és veszélyes munkát korrekten és profi módon végzi, s ezért tiszteletet érdemel. Ugyanakkor szólt arról is, hogy amerikai állampolgárok évszázadokon keresztül szenvedtek faji megkülönböztetéstől, rabszolgaságtól és szegregációtól, s mindez pusztán a szegregációt tiltó törvényektől még nem tűnt el.Obama röviden elemezte a jelenlegi válság lehetséges okait is: beszélt arról, hogy nem fordítottak elég gondot és pénzt az iskolákra, hogy hagyták növekedni a szegénységet, hogy egész negyedekben nincs megfelelő munkalehetőség, hogy az állam nem finanszíroz kábítószer-megelőzési és mentális betegségek kezelésére irányuló speciális programokat, vagy hogy túl sok a forgalomban lévő fegyver, amelyhez tinédzserek is könnyedén hozzájuthatnak. Barack Obama előtt rövid, ékesszóló beszédet mondott George W. Bush volt elnök is, aki a családjával Dallas egyik elegáns elővárosában él. Személyes emlékeket is felidézve, láthatóan megrendülten beszélt, s mindenkit arra szólított, hogy legyenek egységesek. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy az amerikaiakat ismét szoros szálak fűzzék egymáshoz, elég emlékezniük arra, hogy kik is ők. „Minket soha nem a vérségi kapcsolatok vagy a kulturális háttér kötött össze, hanem a szellemiség, a közös ideálok iránti elkötelezettség” – hangoztatta Obama elődje. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?