A tömény alkoholok is hiánycikkek lehetnek, a vendéglátóiparba nem érkezik utánpótlás.
Nyugati sör sem kapható Oroszországban a szankciók miatt
Az ukrajnai háború már több mint 100 napja tart, bár néhol még kapható nyugati alkohol, de a készletek egyre fogyatkoznak. „Néhány kocsma elkezdett készletezni, mikor minden elkezdődött. De ha jól tudom, akkor február 24-e után már nem voltak újabb rendelések” – mondta Alekszander Szkripkin, aki Moszkvában két bárt vezet.
Számos külföldi vállalat, köztük az országban működő vezető nyugati sörgyárak - a Carlsberg, az Anheuser-busch Inbev és a Heineken - felfüggesztették az oroszországi értékesítésüket. Ezzel egyidejűleg a hajózási kereskedelem is jelentősen visszaesett. Az orosz gazdaság nyomás alá került, és az oroszok, akik eddig hozzászoktak a külföldön előállított alkohol széles választékához, már egy teljesen más helyzettel találkoznak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a szankciók visszahatnak a Nyugatra, és új lehetőségeket biztosítanak az orosz vállalatok számára, hogy elfoglalják a külföldi márkák megüresedett helyeit.
A külföldről érkező áru elapadása miatt a bárok és üzletek a helyben előállított italokat felvásárlását fontolgatják. „Elkezdtünk hazai alternatívákat keresni a külföldi sörök helyett, és ennek eredményeképpen a választék drasztikusan megváltozott. Az importált alkohol most 20-50 százalékkal drágább, míg a helyi sörök valamivel olcsóbbak, mint a február 24-e előtt importáltak" - mondta Szkripkin.
(trend, ČTK)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.