Nyolc halott, harmincöt sebesült

Gáza. Az izraeli hadsereg hétfő hajnali gázai hadműveletében letartóztatta a Hamász szélsőséges palesztin szervezet egyik alapítóját, Mohammed Tahát és öt fiát, akik szintén Hamász-tagok. A 29 hónapja tartó új palesztin felkelés kezdete óta a hadsereg most először veszi célba a szervezet politikai vezetőit.

A katonák órákig nem engedték a mentőket a sebesültekhez. A hadsereg szóvivője szerint attól tartottak, hogy a palesztinok a mentőautókba pokolgépet rejtettek. TASR/AP-felvételGáza. Az izraeli hadsereg hétfő hajnali gázai hadműveletében letartóztatta a Hamász szélsőséges palesztin szervezet egyik alapítóját, Mohammed Tahát és öt fiát, akik szintén Hamász-tagok. A 29 hónapja tartó új palesztin felkelés kezdete óta a hadsereg most először veszi célba a szervezet politikai vezetőit. A hadsereg két menekülttábor ellen indította a hadműveletet. Bureidzs táborban a 40 harckocsival és páncélozott járművel érkezett katonák felrobbantottak négy házat, amelyekből előzőleg kiparancsolták a lakókat. Az egyik ház a 65 éves Taháé volt, aki megpróbált ellenállni, és tűzharcban megsebesült. A bureidzsi behatolást követő összecsapásokban nyolc palesztin meghalt, köztük egy 33 éves állapotos nő. A terhesség kilencedik hónapjában lévő nőre ráomlott a háza, amikor a katonák felrobbantottak egy közelben lévő másik házat. További 35 palesztin is megsebesült. Bureidzs polgármestere, Kamal Baghdadi szerint a négy ház felrobbantásával az izraeliek annyira megrongáltak 11 másik otthont, hogy lakhatatlanná váltak, és így mintegy 150 ember elvesztette hajlékát. A Hamász tegnap közölte, hogy Taha letartóztatása súlyos veszteség, de folytatják az Izrael elleni támadásokat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?