Nyitás törvénysértésekkel

Kijev. Reggel héttől este hétig szavazhattak az ukránok tegnap, az elnökválasztás második fordulójában. Még a szavazóhelyiségek megnyitása előtt, az éjszaka folyamán több törvénysértés történt.

Kijev. Reggel héttől este hétig szavazhattak az ukránok tegnap, az elnökválasztás második fordulójában. Még a szavazóhelyiségek megnyitása előtt, az éjszaka folyamán több törvénysértés történt.

Cserkaszi megye Szmila városában ismeretlenek betörtek egy szavazókörbe, megkötözték a helyiséget őrző rendőrt, összetörték az urnákat, feltörték a páncélszekrényt. A tettesek elmenekültek. Molodecke faluban a szavazókörnél agyonlőttek egy rendőrt. A gyilkosság okainak felderítésére folyik a vizsgálat. A tetteseket nem sikerült elfogni. Volhínia megye egyik szavazókörében is feltörték a páncélszekrényt, s elvitték a szavazólapokat. Szumi megye Konotop városában ismeretlenek felgyújtották az egy választási bizottsági tag, illetve az ellenzéki elnökjelölt városi kampánycsapata egyik munkatársa lakásának ajtaját – áll a Viktor Juscsenko vezette Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés internetes honlapján. Kijevben szombaton, a kampánycsend idején, Viktor Juscsenkónak tulajdonított röpcédulákat dobtak be a postaládákba. Ezeken Juscsenko és a vele már az első forduló előtt választási szövetséget kötött Julija Timosenko állítólag felszólítja a szavazókat, hogy bojkottálják a választásokat a második fordulóban.

A független Ukrajna történetének 4. elnökválasztása 2. fordulójában 37,4 millió szavazásra jogosult állampolgár adhatja le voksát Viktor Juscsenkóra, az ellenzéki Mi Ukrajnánk tömörülés vezetőjére vagy Viktor Janukovics jelenlegi kormányfőre a 225 választókerület 33.000 szavazókörében, valamint külföldön. A szavazásra jogosultak száma hétszázezerrel nőtt az előző fordulóhoz képest, mivel időközben pontosították a választói névjegyzéket. Az első fordulóban Juscsenko a szavazatok 39,87 százalékát szerezte meg, fél százalékponttal előzve meg a szavazók 39,32 százaléka által támogatott Viktor Janukovicsot. A második fordulóban a megválasztáshoz elegendő a leadott szavazatok egyszerű többsége. Az első fordulóban több mint 74 százalékos volt a részvétel, ami ukrán viszonylatban nagyon magasnak számít.

Délben azt jelentették a hírügynökségek, hogy lényegesen nagyobb a részvételi arány az első fordulóban Viktor Janukovics kormányfőt támogató Krímben és a kelet-ukrajnai megyékben, mint Kijevben, továbbá az ország nyugati részén, beleértve Kárpátalját, ahol az első fordulóban az ellenzéki Viktor Juscsenko kapott több szavazatot. Az első négy órában a szavazásra jogosultak 19,6 százaléka adta le a voksát. Leonyid Kucsma távozó elnök a szavazáskor reményét fejezte ki, hogy a 2. fordulóban magas lesz a részvétel, valamint hogy a Központi Választási Bizottság (CVK) operatívan végzi a szavazatok összeszámlálását. Az első fordulóban a CVK csak a hivatalos végeredményt tette közzé tíz nappal a szavazás után. Előzőleg Kucsma figyelmeztetett: a hatalom nem engedi meg, hogy a demokratikus választásokat olyan nem demokratikus erőszakra változtassák, mint a forradalom. Hangsúlyozta: az lesz Ukrajna elnöke, akire az állampolgárok többsége szavaz.

A szavazás tisztaságára több mint 4000 külföldi megfigyelő ügyelt, közülük ezren a volt szovjetköztársaságokat tömörítő Független Államok Közösségéből érkeztek. Az EBESZ és több nemzetközi szervezet is azt közölte az első forduló után, hogy a választások nem feleltek meg a demokratikus normáknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?