Nukleáris fenyegetés Londonból is

London. Nagy-Britannia kész nukleáris fegyvert használni az olyan latorállamok ellen, mint Irak, ha azok tömegpusztító fegyvereket alkalmaznak bevetésen lévő brit katonák ellen.

London. Nagy-Britannia kész nukleáris fegyvert használni az olyan latorállamok ellen, mint Irak, ha azok tömegpusztító fegyvereket alkalmaznak bevetésen lévő brit katonák ellen. Geoff Hoon brit védelmi miniszter az alsóház védelmi bizottságának az amerikai rakétavédelmi rendszerről folyó vitájában közölte: valódi aggodalomra ad okot az a lehetőség, hogy terroristák tömegpusztító fegyverekre tehetnek szert, ez ellen nagyon komolyan védekeznünk kell. Hangsúlyozta azonban, nincs bizonyíték arra, hogy terrorista csoportok ilyen fegyverek birtokában lennének. A miniszter nem tartotta reális veszélynek, hogy terrorista szervezetek ballisztikus rakétákra tesznek szert.

Ezzel London csatlakozni látszik ahhoz a fenyegető irányvonalhoz, amit Bush elnök hirdetett meg, amikor néhány hete szintén kilátásba helyezte országa nukleáris erejének korlátozott felhasználását. A washingtoni bejelentés után magyarázatot követelt a világ, kritikus vélemények hangzottak el Pekingtől Moszkváig, mígnem az amerikai vezetés némileg finomítani kényszerült túlságosan is harcias álláspontján.

Hoon szerint vannak bizonyos államok, amelyekre elrettentően hatna a tény, hogy Nagy-Britannia hajlandó és képes nukleáris fegyverei használatára megfelelő körülmények között. „Ezek az államok teljes mértékben biztosak lehetnek abban, hogy megfelelő körülmények között készek vagyunk nukleáris fegyvereink használatára. Amiben nem vagyok teljességgel biztos, hogy ez elegendő-e ahhoz, hogy elrettentsük őket a tömegpusztító fegyverek használatától” – tette hozzá. Az aggodalomra okot adó államok között Hoon Irakot, Iránt, Líbiát és Észak-Koreát jelölte meg, s Irakot nevezte a Nagy-Britanniát jelenleg fenyegető legnagyobb veszély forrásának. Észak-Koreáról kijelentette: a négy említett állam közül ez az ország jutott legmesszebb az interkontinentális rakéták kifejlesztésében. Hangoztatta ugyanakkor, hogy a brit kormány tudomása szerint nincs olyan állam, amelynek szándékában állna, vagy képes lenne támadást indítani az Egyesült Királyság ellen. Ezen államok a világ stabilitására nézve jelentenek veszélyt, mivel eltökéltek arra, hogy fegyvereiket eladják bárkinek, aki készpénzért képes megvásárolni őket. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?