Nőtt a kivégzések száma a világon

Milánó |

<p>Nőtt a kivégzések száma tavaly a világon, dacára annak, hogy egyre több országban törlik el a halálbüntetést - áll az El a kezekkel Káintól! nevű, halálbüntetést ellenző olasz csoport pénteken közzétett jelentésében.</p>

A római központú szervezet adatai szerint 2013-ben legkevesebb 4 ezer 106 embert végeztek ki a világon. 2012-ben 3967 emberen hajtottak végre halálos ítéletet. A növekedésben oroszlánrésze van Iránnak, ahol 15 év óta nem volt olyan sok kivégzés, mint tavaly. Irakban szintén sok dolguk akadt a hóhéroknak, 2003 óta a legtöbb.

Mindezek ellenére Kína töretlenül tartja világelsőségét: legalább 3 ezer kivégzés volt a világ legnépesebb országában tavaly, viszont nemigen emelkedett a szám tavalyelőtthöz képest. Kínában 2007 után nagyrészt jogi reformoknak köszönhetően a felére csökkent a halálos ítéletek végrehajtásának száma.

Az El a kezekkel Káintól! tudomása szerint az utóbbi másfél évben, azaz 2013 eleje óta 12 országban hagytak fel a kivégzésekkel: vagy már el is törölték, vagy még nem, de a gyakorlatban nem élnek a halállal - mint büntetéssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?