Nincs már robbanásveszély, visszaköltözhettek a lakók Debrecenben

Debrecen |

<p>Visszatérhettek otthonukba azok a debreceni lakosok, akiknek hajnalban robbanásveszély miatt kellett elhagyniuk lakásukat. Személyi sérülés nem történt - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.</p>

Madai Petra elmondta, éjjel két órakor kapták a riasztást, hogy Debrecenben, a Császár Péter utcában kigyulladt egy garázs, amelyben dissous- és oxigéngáz-palackokat tárolnak.     A debreceni tűzoltók és a katasztrófavédelem műveleti szolgálata 4 gépjárművel és 13 tűzoltóval érkezett a helyszínre. A tüzet eloltották, a palackokat folyamatosan hűtötték. Két átforrósodott dissous-palack szelepe megsérült, szivárgott a gáz, a palack megközelíthetetlen volt, ezért azokat a rendőrségnek kellett kilőnie - ismertette a részleteket Madai Petra.     A robbanásveszély miatt a környékről 45 embert kitelepítettek, ők a tűzesettől számított 50 méter sugarú körön kívül várták a rendőrségi beavatkozást, majd hajnali 4 óra után valamennyien visszamehettek otthonaikba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?