<p>Washington egyelőre nem mondja fel az Iránnal kötött többhatalmi egyezményt - hangsúlyozta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete egy vasárnapi interjújában. Rex Tillerson külügyminiszter szerint a megállapodás életben tartása az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke.</p>
Nikki Haley: az USA egyelőre nem mondja fel az Iránnal kötött egyezményt
Haley az NBC televízió Találkozz a sajtóval című, szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában fejtette ki álláspontját. Leszögezte: pénteki bejelentésével Donald Trump elnök "arányos" választ kívánt adni Teherán tetteire a világpolitikában. "Úgy gondolom, hogy egyelőre maradunk az egyezmény mellett, mert azt reméljük, hogy így javíthatunk a helyzeten. És pontosan ez a célunk" - fogalmazott az ENSZ-nagykövet. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok az észak-koreai atomprogram miatt különös figyelemmel kíséri az iráni atomprogramot. "Most azt akarjuk üzenni, hogy Irán nem lehet második Észak-Korea" - mondta.
Donald Trump amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy nem írja alá a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja az atomalkut. Arra hivatkozott, hogy Teherán nem tartja be a megállapodás "szellemiségét", és közölte, hogy amennyiben a kongresszus nem támogatja az általa javasolt, új szankciókkal járó új stratégiát, akkor kormánya fel is mondja az Egyesült Államok részvételét a többhatalmi megállapodásban. A beszéd után a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője rögtön közölte, hogy a cél annak semlegesítése, amit a Trump-kormányzat Teherán destabilizáló tevékenységének tart. A szóvivő a ballisztikus rakéták fejlesztési programját, a szabad hajózási útvonalak fenyegetését, az Egyesült Államok, Izrael és Washington térségbeli szövetségesei elleni kibertámadásokat és Teherán Izrael-ellenességét emelte ki.
A Politico című lap értesülései szerint éppen Nikki Haley ENSZ-nagykövet volt az, aki a legerőteljesebben szorgalmazta az Irán elleni fellépést és John Bolton volt ENSZ-nagykövet támogatását élvezve aktívan részt vett az Iránnal kapcsolatos új politika kidolgozásában. Rex Tillerson külügyminiszter és James Mattis védelmi miniszter ugyanis ellenezte, hogy Trump ne írja alá az igazolást, de Haley már júliusban - egy, a Fehér Házban tartott megbeszélésen - arra kérte az elnököt: hagyja, hogy ő "megteremtse az alapokat" az igazolás elutasításához. Ezután elutazott még Bécsbe is, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztségviselőihez, arra kérve a szervezetet, hogy lépjen fel Irán ellen. Ez a Tillerson külügyminiszter által nyíltan ellenzett látogatása nem volt sikeres, mert a NAÜ megerősítette, hogy Irán betartja az atomalkuban vállalt kötelezettségeit.
Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója a CNN hírtelevízióban arról beszélt: egyetért James Mattis védelmi miniszterrel abban, hogy a kongresszusnak nem kellene azonnal új szankciókat kiszabnia Iránra, mert ez a többhatalmi egyezmény felmondását jelentené. Tillerson hozzátette, hogy szerinte ezzel Donald Trump is egyetért. A külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány most megpróbálja kijavítani az egyezmény hiányosságait, amit újabb egyezményben rögzíthetnek.
A CBS televízió megszólaltatta Mohamed Dzsavad Zarif iráni külügyminisztert, aki hangsúlyozta: pénteken bejelentett döntésével Trump elnök "mélyíti a bizalmatlanságot". A perzsa diplomácia vezetője leszögezte: soha nem bíztak az Egyesült Államokban, s az atomalku "nem a bizalmon, hanem a kölcsönös bizalmatlanságon alapult". A miniszter hozzátette: "az Egyesült Államok immár nemcsak kiszámíthatatlan, hanem megbízhatatlan is".
A CBS televízió interjút készített Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel is, aki "remek döntésnek" minősítette Trump pénteki bejelentését és az amerikai elnököt "nagyon bátornak" nevezte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.