Nigéria nem fogadta a cseh kormányfőt

Petr Fiala

Váratlanul lemondták hétfőn Petr Fiala cseh miniszterelnök nigériai látogatását, mert a vendéglátó nem tudja őt fogadni – jelentették be hivatalosan.

„A nigériai kormány közölte velünk, hogy nem képes biztosítani Petr Fiala megfelelő fogadását és programját, beleértve az üzleti fórumot is. Ennek alapján úgy döntöttünk, hogy a látogatást lemondjuk” – közölte a kenyai Nairobiban Václav Smolka cseh kormányszóvivő cseh újságírókkal.

„Diplomáciai források szerint a nigériai lépés összefüggésben lehet Csehország Izraelt támogató pozíciójával az ENSZ-ben” – írta a ČTK hírügynökség a tervezett látogatással kapcsolatban.

A cseh kormányfő pénteken indult népes vállalkozói küldöttség élén Afrikába. Etiópia meglátogatása után Kenyában tárgyalnak. A következő állomás kedden és szerdán Nigéria lett volna. Petr Fiala később még Ghánába és Elefántcsontpartra is ellátogat.

A cseh kormányfő afrikai körútjának elsősorban gazdasági és kereskedelmi céljai vannak. Politikai téren kiemelten az Európába irányuló illegális migráció problémáját szeretné megtárgyalni afrikai partnereivel.

„Afrikának kulcspozíciója van az Európát sújtó illegális migráció megoldásában is” – mondta Fiala újságíróknak elutazása előtt a prágai repülőtéren.

Petr Fiala szerint Csehországnak a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben igyekeznie kell Európán kívül is jó kapcsolatokat kiépítenie a világ különböző régióinak országaival. „Afrika hatalmas gazdasági lehetőségekkel rendelkezik. Véget kell vetni annak a szemléletnek, hogy a világ ezen része távol van tőlünk, és nem érdekes számunkra” – szögezte le.

Az afrikai államokat az Európai Uniónak is fontos partnerként kell kezelnie. „Ezeket a kapcsolatokat az utóbbi években elhanyagoltuk, illetve a hozzáállásunk nem volt eléggé hatékony” – mutatott rá a kormányfő. „A kialakult űrt Oroszország és Kína gyorsan betöltötte, amit most már az európai államok is látnak, és igyekeznek orvosolni ezt a helyzetet” – tette hozzá Petr Fiala.

A miniszterelnök szerint a cseh-afrikai együttműködés fejlesztése Prága számára nemzetbiztonsági szempontból is fontos, mert ezzel Csehország új energia- és nyersanyagforrásokhoz juthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?