Egy ember meghalt, kilenc megsebesült, amikor a nicaraguai fővárosban, Managuában rálőttek egy kormányellenes tüntetési menetre - írta szombaton a Prensa című lap.
Nicaraguában rálőttek egy kormányellenes tüntetési menetre
Az újság szerint a tiltakozók a fővárosi egyetem épülete felé tartottak, amikor ismeretlenek tüzet nyitottak.
A sebesültek között van egy gyerek is, aki a fejlövést kapott.Nicaraguában április közepén kezdődtek tiltakozások a kormányzat adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei ellen, ám a tüntetők most már Daniel Ortega elnök távozását és új választások kiírását követelik. Bírálói szerint ugyanis az országot 2007 óta irányító Ortega, aki korábban is volt már államfő, könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, és a közvagyont saját maga és családja gazdagítására használja. Ortega ugyan bejelentette a kilátásba helyezett reformok leállítását a lépés nem vezetett a helyzet normalizálódásához. A katolikus egyház által kezdeményezett, a hatóságok és az ellenzék közötti, nemzeti párbeszéd két alkalommal is félbeszakadt és eddig nem sok eredményt ért el.
Jogvédők adatai szerint a megmozdulásokban több mint kétszázan meghaltak, több mint ezerháromszázan megsebesültek. Az ellenzék és a tiltakozók az erőszak elkövetésével a hatóságokat, illetve híveiket vádolják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.