Nézeteltérés az EU–orosz csúcson

Hága. Az Európai Unió nem fogadhatja el az ukrán elnökválasztás eredményét – közölte tegnap Hágában Jan Peter Balkenende holland kormányfő. Az EU– Oroszország csúcs másik résztvevője, Vlagyimir Putyin orosz elnök azt hangoztatta, hogy a választás eredménye világos.

Hága. Az Európai Unió nem fogadhatja el az ukrán elnökválasztás eredményét – közölte tegnap Hágában Jan Peter Balkenende holland kormányfő. Az EU– Oroszország csúcs másik résztvevője, Vlagyimir Putyin orosz elnök azt hangoztatta, hogy a választás eredménye világos.

Balkenende, Putyin és José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke elsősorban az utóbbi időben akadozó kétoldalú EU–orosz együttműködésről tárgyalt, de tekintettel a feszült ukrajnai helyzetre, megbeszéléseiken előkelő helyet foglalt el az ukrán választások utóélete is. Mint csúcs utáni nyilatkozataikból kiderült, a két fél gyakorlatilag csak abban ért egyet, hogy békés megoldást kell találni a kialakult válságra. Az EU részéről megerősítették: elengedhetetlennek tartják az eredmények felülvizsgálatát, míg az orosz államfő, aki előzőleg ismét gratulált Viktor Janukovics kormányfőnek a győzelemhez, úgy vélekedett, az eredmény világos, a keletkezett problémákat pedig az alkotmánynyal összhangban kell rendezni, tehát a felmerülő panaszokat bíróságra kell vinni.

A hágai közös nyilatkozat megerősíti, hogy mindkét oldalról nagy fontosságot tulajdonítanak úgynevezett stratégiai partnerségüknek. Üdvözölték, hogy az EU–orosz együttműködésnek keretet adó megállapodást kiterjesztették a tíz új EU-tagállamra is. Ugyanakkor a tegnapi csúcson az EU és Oroszország nem véglegesítette a partnerségről szóló megállapodást.

A bel- és igazságügyek területén úgy vélték, az illetékes EU-miniszterek közelmúltbeli találkozója jó alapot teremtett arra, hogy fokozzák az együttműködést a személyek mozgásának könnyítése terén, a vízummentesség hosszú távú céljának elérése érdekében. Putyin bejelentette: Moszkva elengedi a vele szemben felhalmozott iraki adósság 90 százalékát, túllépve a Párizsi Klub ajánlásán. Irak – még Szaddám Huszein elnöksége idejéből – mintegy 8 milliárd dollárral tartozott a Szovjetuniónak, illetve Oroszországnak. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?