Nevetséges vadászgép-együttműködés

Prága.

Prága. A Gripen vadászgépek megvásárlása, amiről több éves mérlegelés alapján alig néhány héttel a magyar kormány hasonló lépése után a napokban döntött a cseh kormány, „elriasztó példája annak, mennyire nem működőképes a visegrádi együttműködés” – írta tegnap Visegrádi szégyen című kommentárjában a Hospodárské noviny. A közös gépvásárlás – az utóbbi évtizedek legnagyobb katonai beruházása – éveken keresztül számtalan tárgyalás központi témája volt kormányfői, védelmi- és külügyminiszteri szinten. A tárgyalások eredménye azonos volt: a vadászgépek közös megvétele gazdaságilag előnyösebb lenne. „A cseh és a magyar kormányfő az idén legalább tízszer találkozott, s Orbán Viktor a tavasz és a nyár fordulóján ráadásul hivatalos látogatást is tett Prágában. Ennek ellenére annál az üzletnél, ahol valóban nagyon sok pénzről van szó, a kormányfők mégsem voltak képesek közös nevezőre jutni. Hogy ezzel hány milliárddal rövidítették meg a cseh és a magyar adófizetőket, azt nyilván már soha senki sem fogja megtudni. Zeman és Orbán ugyan azzal fog védekezni, hogy Prága és Budapest a brit–svéd céggel való tárgyalások folyamán kölcsönösen jelentős támogatást nyújtott egymásnak, de ez sovány vigasz. A visegrádi vadászgép-együttműködés eredménye nevetséges, s leginkább Stockholmban és Londonban röhögnek. Ráadásul még örülhetnek is, hogy hasonló, vagy még tán jobb üzletet köthetnek majd Szlovákiában és várhatóan Lengyelországban is.” A cikkíró kifejti: ha a visegrádi együttműködés így folytatódik, akkor Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia polgáraiban jogosan az az érzés alakul ki, hogy az egész V-4 nem más, mint az adófizetők pénzén fenntartott kormányfői és miniszteri utazási iroda.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?