Netanjahu a Hamászt tette felelőssé az Izrael elleni rakétatámadásokért

Jeruzsálem |

<p>Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Hamász radikális palesztin szervezetet tette felelőssé azért, hogy a Gázai övezetből indított rakétatámadás ért két izraeli várost az elmúlt napokban.</p>

Az izraeli miniszterelnök vasárnap kormánya szokásos heti ülése előtt nyilatkozva leszögezte, hogy a zsidó állam minden rendelkezésére álló eszközt bevet polgárai védelmében.

Előbb Szderót. majd Askelón városába csapódott be egy-egy rakéta, egyik sem tett emberéletben kárt, de anyagi károkat okozott. A támadások elkövetését egyetlen szervezet sem vállalta magára.

Izrael megtorlásul a hét végén kétszer is légicsapást mért különböző gázai területekre. Harci gépei rakétákat lőttek ki a Hamász biztonsági erőinek egyik épületére, egy kiképzőtáborára,  majd az övezet és Egyiptom határán létesített csempészalagutakat is célba vették.

Az izraeli csapásmérésekben egy palesztin férfi, a Hamász tagja meghalt, másik tizenegy ember pedig megsebesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?