Nemzetközi összefogás a Duna völgyéért

Bécs |

<p>Hét ország tizenkét természetvédelmi területének képviselői fogtak össze a Duna és a folyó menti tájak védelmére. Az erről szóló megállapodást Bécsben írták alá.</p>

A hároméves program célja egyrészt javítani az együttműködést a résztvevők között, másrészt felhívni a figyelmet arra, hogy a Duna közös európai kulturális örökség - hangsúlyozta Carl Manzano, az ausztriai Duna-ártéri Nemzeti Parkok igazgatója. A természetvédelmi szakember rámutatott, hogy a Duna összefüggő ökoszisztéma, a Duna-völgyet érintő gazdaságfejlesztési programok és a forgalom növekedése azonban egyre nagyobb terhelést jelent a folyónak azokra a szelvényeire, amelyek még a természeteshez közeli állapotban vannak.
    A dunai halállomány életfeltételeit rontja például, hogy Horvátországban gát akadályozza a vándorlásukat ívási időszakban.
    Az eddigi együttműködés egyik eredménye, hogy Ausztriában az idén három pár rétisas is fészket rakott annak köszönhetően, hogy a faj magyarországi és horvátországi védett élőhelyén növekedett a populáció.
    A hároméves együttműködést részben európai uniós forrásokból fedezik. A támogatásból Szlovénia, Bulgária, Románia és Magyarország részesül, Németország, Szerbia és Horvátország saját forrásokat fordít rá. Két Duna menti ország, Ukrajna és Moldova nem vesz részt a programban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?