Nemzetközi konferencia lesz Rómában az illegális migrációról

bevándorló k

A Földközi-tenger medencéjében fekvő országok vezetőinek részvételével nemzetközi konferenciát hívott össze július 24-re Rómába az olasz miniszterelnök, aki ezt a Tunézia és az Európai Unió között létrejött szándéknyilatkozat vasárnapi aláírását követően jelentette be.

Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy a konferencia új utakat és új partnerségi kapcsolatokat nyithat a migráció megfékezése érdekében.

Az olasz kormányfő elmondta, hogy a résztvevők között lesz Kaisz Szaíd tunéziai államfő, valamint számos más, a migráció által közvetlenül érintett mediterrán ország vezetője.

Meloni részt vett annak a stratégiai partnerségi szándéknyilatkozatnak az aláírásán, amelyre a tunéziai fővárosban Kaisz Szaíd és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke között került sor. A megállapodáscsomag egyebek között az embercsempészek elleni küzdelemről szól - közölte a tunéziai államfő hivatala és a találkozón szintén jelen lévő Mark Rutte holland kormányfő.

A tájékoztatás szerint a mostani megállapodással az EU egy 900 millió eurós (332 milliárd forint) pénzügyi segélycsomagot is indíthat a gazdasági nehézségekkel küszködő Tunézia számára.

A dokumentum az illegális bevándorlás kérdésén túl gazdasági fejlesztéssel és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kérdésekre is kitér.

A Tunézia és az Európai Unió közötti szándéknyilatkozat aláírásának előkészítésében Róma közvetítő szerepet vállalt: Giorgia Meloni júniustól háromszor tárgyalt személyesen az észak-afrikai országban.

 A szándéknyilatkozattal „jelentős célt sikerült elérni nagy diplomáciai munkának köszönhetően, mérföldkőnek számít az EU és Tunéziai közötti igazi partneri kapcsolat kiépítésében” – hangoztatta Giorgia Meloni, aki modellértékűnek nevezte a megállapodást a többi észak-afrikai ország számára is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?