Nemzetközi bíróság: a ruandai népirtás vádlottja idős kora miatt nem állítható bíróság elé

Ruanda

A hágai székhelyű nemzetközi törvényszék szerdán úgy ítélte meg, hogy a nyolcvanas éveiben járó Felicien Kabuga, az 1994-es ruandai népírtás vádlottja idős kora miatt nem állítható bíróság elé.

Az egykori üzletembert 2020-ban fogták el Párizsban, több mint két évtizedes bujkálás után. A törvényszék azzal vádolta, hogy pénzügyi támogatást nyújtott az annak idején a Ruandában mintegy 800 ezer embert meggyilkoló hutu milíciáknak.

Kabuga a nyolcvanas évei végén jár, bár pontos születési dátuma vitatott, továbbá demenciában szenved. Az eljáró bírói tanács határozata szerint már nem képes érdemben részt venni a tárgyaláson. A bírák úgy döntöttek, hogy alternatív eljárást folytatnak le ellene, amely „a lehető legjobban hasonlít egy hivatalos tárgyaláshoz, az ítélethozatal lehetősége nélkül”.

Az 1994-es ruandai népirtásban száz nap leforgása alatt mintegy 800 ezer tuszi és mérsékelt hutu vesztette életét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1994 novemberében nemzetközi büntető törvényszéket (ICTR) hozott létre a népirtás felelőseinek felkutatására és felelősségre vonására. Az ad hoc bíróság mandátuma 2015-ben járt le, a lezáratlan ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?