Németországban megvonhatják a "terrorturisták" állampolgárságát

Berlin |

<p>Terrorellenes intézkedési tervet készített a német szövetségi belügyminisztérium az utóbbi hetek támadásai miatt, a csütörtökön Berlinben vitára bocsátott csomag egyebek között előirányozza az idegenrendészeti őrizet szabályainak szigorítását és a terrorszervezetek szolgálatába szegődő emberek német állampolgárságának megvonását kettős vagy többes állampolgárság esetén.</p>

Thomas de Maiziere belügyminiszter tájékoztatóján kiemelte: nem lehet "abszolút biztonságot garantálni", de mindent meg kell tenni a közbiztonság erősítéséért, ezért "keményen és következetesen" kell fellépni a közveszélyes emberek, a bűnözők és a szélsőséges nézeteket terjesztő, másokat radikalizálni próbáló emberekkel szemben, ugyanakkor egyetértésben és higgadtan kell cselekedni, mert "a megosztottság és a gyűlölködés a terroristák győzelmét jelentené".
   

A kormánykoalíció pártjai elé terjesztett, 16 oldalas javaslatcsomagról elmondta, hogy a tárca megítélése szerint valamennyi párt által elfogadható, és gyorsan - azaz még a jelenlegi, 2017 szeptemberéig tartó törvényhozási ciklusban - megvalósítható elemeket tartalmaz.
   

Az intézkedési terv három területet ölel fel. Az első a szövetségi biztonsági szervek létszámának fejlesztése és egy "technológiai offenzíva" beindítása. Az eddigi 4600 fős létszámfejlesztés után további mintegy 5000 emberrel lehetne növelni a hatóságok munkatársainak számát. Az interneten folytatott bűnözés visszaszorítására nagyobb erőket kell összepontosítani, egyebek mellett fedett "kibernyomozókat" kell bevetni, és tovább kell építeni a digitális kommunikáció megfigyelése, lehallgatása új technológiáinak kutatásával foglalkozó ügynökséget (ZITIS).
   

A javaslatok számos nemzetközi és európai uniós vonatkozású elemet is tartalmaznak, ezek közül a miniszter kiemelte, hogy a tagállami biztonsági szervek technológiai, adattárolási eljárásait a "szigetszerű" fejlődés jellemzi, amin változtatni kell, az adatok hatékony megosztása céljából egységesíteni kell az eljárásokat, és össze kell kapcsolni az adatbázisokat.
   

A második terület a radikális nézetek terjesztése elleni küzdelem és a társadalmi integráció erősítése. Ezzel kapcsolatban Thomas de Maiziere kiemelte, hogy "a jó integrációs politika egyben jó biztonságpolitika is". A tervek között szerepel, hogy büntetendővé kell tenni a terrorizmus mindenfajta népszerűsítését, és ki kell terjeszteni a menedékkérőkre azt a német lakosságnak kialakított tanácsadói intézményhálózatot, amely a radikalizálódás korai felismerését és a szélsőséges nézetekkel szakító emberek visszailleszkedését szolgálja. Továbbá tárgyalást kell kezdeni az orvosi kamarával arról, hogy az orvosok a titoktartási kötelezettség megtartása mellett miként segíthetik a hatóságokat a bűncselekményre készülő emberek kiszűrésében.
   

A szövetségi belügyminisztérium azt is javasolja, hogy vonják meg a német állampolgárságot azoktól az úgynevezett terrorturistáktól - külföldi terrorszervezetekhez csatlakozó és terrorcselekményekben részt vevő emberektől -, akik a német mellett más állampolgársággal is rendelkeznek.
    Thomas de Maiziere a menedékkérőkkel, menekültekkel kapcsolatban hangsúlyozta: szigorúan szét kell választani a terrorizmust és a menekültek ügyét, de nem lehet elhallgatni, hogy a würzburgi és az ansbachi merénylő menekült volt, és azt sem, hogy a hatóságokhoz eljutnak értesülések arról, hogy lehetnek terroristák a menekültek között, és vannak "kemény bűnözők", akik a menedékjoggal visszaélve szereznek tartózkodási engedélyt.
    A harmadik terület az idegenrendészeti szabályozás átalakítása. A tárca a többi között egy új, gyorsított kitoloncolási eljárás bevezetését kezdeményezi, és a kitoloncolási őrizetbe vétel lehetőségének kiterjesztését a közbiztonságot, közrendet veszélyeztető külföldiekre. A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy az elutasított, de Németországban maradt menedékkérők körében külön kell választani azokat, akik valóban méltányolható okok - például egészségi állapotuk - miatt maradhatnak, és azokat, akik a hatóságok félrevezetésével tesznek szert átmeneti tartózkodási engedélyre, bűncselekményt követnek el vagy veszélyeztetik a közbiztonságot. A utóbbiakkal szemben az eddiginél nagyobb szigorral kell fellépni, át kell sorolni őket az ország elhagyására kötelezett emberek közé, és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen minimumra kell korlátozni juttatásaikat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?