Németország négyezer katonát küld Litvániába

Boris Pistorius

Németország négyezer katonát küld Litvániába állandó jelleggel a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében – közölte Boris Pistorius német védelmi miniszter hétfőn vilniusi látogatása során.

Pistorius aláhúzta: a német hadsereg kész a tartós litvániai jelenlétre megemelt létszámban is, ha előtte létrejön a katonák elszállásolásához és gyakorlatozásához szükséges infrastruktúra.

A német tárcavezető a német és a litván hadsereg közös NATO-hadgyakorlatának megfigyelésére érkezett a balti országba. A jelenlegi már a harmadik hasonló hadgyakorlat, a tervek szerint július 7-ig tart.

Németország ezer katonát és háromszáz harckocsit szállított a 41. gépesített gyalogsági dandárból Litvániába, ahol a NATO keleti szárnyán szükséges védelmi feladatokat gyakorolnak. A pabradei gyakorlótér kevesebb mint kétszáz kilométerre fekszik a kalinyingrádi orosz enklávétól.

A hadgyakorlatra Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, valamint a NATO legfőbb politikai döntéshozó testületének számító Észak-atlanti Tanács (NAC) nagykövetei is kilátogatnak Gitanas Nauseda litván elnök és Arvydas Anusauskas védelmi miniszter kíséretében.

A litván elnök hétfőn újból a NATO keleti szárnyának megerősítését kérte. Nauseda rámutatott: ez a NATO frontvonala, ahol a legkisebb biztonsági résnek sincs helye. Aláhúzta: az elmúlt hétvége oroszországi eseményei felfedték a moszkvai rezsim instabilitását. Nauseda szerint „a jövőben hasonló, ha nem nagyobb kihívásokkal kell számolni”. Megjegyezte: a balti országok és a teljes keleti szárny esetében szükséges a lég- és rakétavédelem megerősítése, valamint a szövetséges erők jelenlétének növelése.

„A hatékony elrettentés és az előretolt védelem a legfőbb prioritásaink” – szögezte le.

Stoltenberg a Wagner-lázadással kapcsolatban jelezte: a NATO figyelemmel követi az oroszországi helyzetet, de a zendülést orosz belügynek tekinti. A főtitkár szerint a hétvégi események újabb bizonyítékai annak a „hatalmas stratégiai hibának”, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna megtámadásával elkövetett. Stoltenberg egyúttal Ukrajna további támogatásának fontosságát hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?