Németország lehet az Iszlám Állam következő célpontja

Berlin |

<p>Németország elleni támadásokra szólította követőit a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet az interneten szerdán közzétett fotómontázsok révén - jelentette hírportálján a Bild című német lap.</p>

A beszámoló szerint az egyik montázson a Köln-Bonn nemzetközi repülőtér füstölgő főépülete látható, előtte pedig egy terepszínű ruhát viselő férfi, a vállán gépkarabéllyal. A képen elhelyezett német nyelvű felirat szerint "te is meg tudod tenni, amit testvéreid megtettek Belgiumban".

Egy másik montázson a berlini kancellári hivatal lángoló épülete és a terrorszervezet zászlaja látható. A felirat szerint "Németország csatatér".

A Bild kiemelte, hogy ugyanezek a témák más variációkban már előfordultak az IÁ propagandaanyagaiban - például berlini helyszín helyett a római Szent Péter teret ábrázolták lángba, füstbe borítva -, az utalás a brüsszeli terrortámadásokra viszont új elem.

A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke kedden azt mondta, hogy a brüsszeli merényletek ügyében nem találtak Németországba vezető szálakat. Ugyanakkor a terrorfenyegetettség továbbra is magas Németországban, bár konkrét veszélyről, készülő merényletről nincsenek információk - tette hozzá Holger Münch. A legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv vezetője elmondta, hogy az ezredforduló óta 11 terrortámadást hiúsítottak meg az országban.

A múlt kedden elkövetett brüsszeli terrortámadásokban a legutóbbi összesítések szerint 32 ember vesztette életét, és mintegy 340-en megsebesültek. A merényleteket az IÁ vállalta magára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?