Angela Merkel
Németország betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot
Németország betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot, miután Ankara támadást indított a Szíria északi részét ellenőrzés alatt tartó, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen - írta a Bild am Sonntag című német lap szombaton Heiko Maas német külügyminiszterre hivatkozva.
"Az északkelet-szíriai török katonai offenzíva miatt a szövetségi kormány úgy döntött, hogy nem engedélyezi azoknak a hadieszközöknek az exportját, amelyeket Törökország Szíriában vethet be" - mondta el a német diplomácia vezetője.
Maas emlékeztetett arra, hogy Berlin 2016-ban már szigorított a Törökországba irányuló fegyverexporton, a 2018 elején a szíriai Afrín ellen indított török offenzíva után pedig fokozódott ez az irányvonal. Eddig azonban nem került sor a fegyverexport felfüggesztésére.
Németország 2018-ban csaknem 243 millió euró (több mint 80 milliárd forint) értékben exportált fegyvereket Törökországba. Ez a német fegyverexport mintegy harmadát tette ki - írta honlapján a Bild am Sonntag.
Az idei év első négy hónapjában Ankara 184,1 millió euró (csaknem 61 milliárd forint) értékben vásárolt fegyvereket Németországtól. Ezzel a NATO-tag Törökország a tavalyihoz hasonlóan Berlin első számú partnerének számít a fegyverexport terén.
A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva elősegítse a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.