Németh Zsolt bízik a párbeszéd fenntartásában Szlovákiával

Budapest |

<p>Magyarországnak a szomszédos államokkal kialakított kapcsolatait Szlovákia kivételével a kiegyensúlyozottság jellemezte az elmúlt években a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.</p>

Németh Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán kifejtette: Pozsonnyal  2006 és 2010 között feszült volt a viszony, remélhetőleg azonban a Fico-kormánnyal sikerül fenntartani az előző, Radicová-kabinet idején megindult párbeszédet.     Németh Zsolt meglepetésnek nevezte, hogy a legutóbbi szlovákiai választásokon nem volt jelen „a magyar kártya”. Ez azért kerülhetett elő gyakran a szomszédos országok választási kampányaiban, mert nyitott, rendezetlen a magyar kisebbségek ügye – mondta.

Megítélése szerint a szlovák politikusok azonban „némileg belefáradtak” a hadakozásba a felvidéki magyarokkal és Budapesttel. Ráadásul a korábbi választásokon Robert Fico politikája vereséget szenvedett, amiben a magyar kérdés is szerepet játszhatott – mutatott rá.     A magyar-román kapcsolatokról szólva hangsúlyozta, hogy a 2000-es években látványosan fejlődtek. Nem szabad feladni a reményt, hogy folytathatók a korábbi kedvező folyamatok – hangoztatta. Azt mondta, korábban ugyan a két országban kormányzó erők azonos pártcsaládba tartoztak, míg most baloldali kormánya van Romániának, de „nem pártok, hanem kormányok és országok élnek egymás mellett”.

Kiemelte, a cél a magas szintű párbeszéd fenntartása, ezért is utazik a héten Bukarestbe. Elmondta, hogy meghívták Budapestre Traian Basescu román államfőt, továbbá a külügyminisztert. Andrei Marga remélhetően a nyár első felében ellátogat a magyar fővárosba – tette hozzá.     Magyarország nem akar beavatkozni a román belpolitikába, tudomásul veszi a választók döntését, és attól függetlenül az együttműködésre törekszik – mondta az államtitkár.     A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyét érzékeny témának nevezte, mint mondta, fontos, hogy a magyarok is élhessenek a romániai törvények adta lehetőségekkel.     Romániában a MOGYE magyar tagozata körül kialakult politikai vita vezetett el a Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) koalíciójának április végi bukásához. Noha a 2011-ben elfogadott oktatási törvény a MOGYÉ-t multikulturális oktatási intézményként határozta meg, a hasonló intézményekben pedig önállóságot biztosított a kisebbségi oktatásnak, a MOGYE vezetői e törvényi előírásokat figyelmen kívül hagyó chartát fogadtak el, és e vitatott charta alapján tartották meg az egyetem belső választásait.

A nemrégiben elfogadott román választójogi törvényről Németh Zsolt úgy vélekedett, a kisebbségek érdeke az arányos választási rendszer fenntartása. Megjegyezte: elképzelhető, hogy csak egy választásra alkalmazzák a jogszabályt.

A magyar-ukrán kapcsolatokat illetően hangsúlyozta: abban a nehéz időszakban, amely „Ukrajna európai elszigetelődéséről szólt”, sikerült megőrizni a jó kapcsolatokat. Budapest elvárja, hogy a neki fontos, gazdaságot és kisebbségeket érintő kérdésekre Kijev megfelelő megoldási javaslattal álljon elő – jelentette ki Németh Zsolt.

Hozzátette: lényeges cél, hogy az őszi parlamenti választásokon ismét legyen magyar körzet Ukrajnában.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?