Német védelmi minisztérium: nagy valószínűséggel Oroszország felelős a GPS-zavarásért a balti térségben

Boris Pistorius

Nagy valószínűséggel Oroszország felelős a GPS-navigációban fennakadásokat okozó zavarásért a balti térségben – közölte csütörtökön a német védelmi minisztérium a kalinyingrádi exklávéra utalva, mint a probléma lehetséges forrására.

„A folyamatos fennakadások a globális navigációs műholdas rendszerben nagy valószínűséggel Oroszország felől erednek – beleértve a kalinyingrádi területet is –, és az elektromágneses tartomány zavarásán alapulnak” – mondta a német minisztérium egyik szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

Az illetékes nem tárta fel, hogy Berlin miként jutott erre a megállapításra, és a fennakadások jellegét sem tisztázta „katonai-biztonsági okokra” hivatkozva.

Ivar Värk, az észt légiirányítás vezetője a helyi közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a zavarások fokozódtak az utóbbi időben. „Naponta 10-20 bejelentést kapunk a pilótáktól, hogy egyes térségekben Észtország felett zavar van a GPS-rendszer működésében” – ismertette Värk.

Az észt tisztségviselő szerint mindennek valószínű célja az ukrán támadó drónok megzavarása.

Az Észt Fogyasztóvédelmi és Technológiafelügyeleti Hatóság (TTJA) közölte, hogy a zavarást Oroszország leningrádi területéről sugározzák Észtország irányába, és e tevékenység az ukrajnai háború kitörésével csak fokozódott, s területileg is kiterjedt.

Márciusban egy kormányzati forrás arról számolt be, hogy feltehetőleg Oroszország zavarta a műholdas jelet azon a repülőgépen, amellyel Grant Shapps brit védelmi miniszter utazott az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi exklávé közelében.

A GPS-jelek zavarása ugyan hatással bír a kereskedelmi légijáratokra, de az utasszállítóknak rendszerint más navigációs lehetőségeik is vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?