Német elnök: Brazília visszatér a nemzetközi színtérre

Frank-Walter Steinmeier

Brazília mind gazdasági, mind éghajlati kérdésekben visszaszerzi kulcsszerepét a nemzetközi porondon – mondta Frank-Walter Steinmeier német elnök, aki Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök vasárnapi beiktatására utazott Brazíliába.

„Jó tudni, hogy Brazília visszatér a nemzetközi színtérre” – tette hozzá a német elnök.

„Szükségünk van Brazíliára” – válaszolta arra a kérdésre, hogy Németországnak mi érdeke fűződik Lula sikeréhez. Fontos, hogy a brazil politikai vezetés ne csak a gazdasági együttműködésben, hanem a globális klímavédelemben is partner legyen - mondta Steinmeier hozzátéve, örömmel látja, hogy Lula felvállalja ezt a szerepet.

A német elnök ugyanakkor megjegyezte: remélhetőleg nem csak Németországból érkezik majd a nemzetközi együttműködés.

Németország indításnak 35 millió eurós adományt nyújt az esőerdő védelmére az Amazon Alapnak. Ezek az alapok Jair Bolsonaro elnöksége alatt be voltak fagyasztva.

A német elnök szombaton este, röviddel Brazíliába érkezése után már találkozott Lulával. Mint mondta, a megbeszélés után bizakodó a Dél-Amerika és Európa közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlődésével kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?