Nem vonul vissza

Krakkó/Róma. II. János Pál lengyelországi látogatásának utolsó napján, tegnap a Krakkótól negyven kilométerre lévő Kalwaria Zebrzydowska kegyhelyen imádkozott a hívők tömegével a Szűzanyához. Czestochowa után ez Lengyelország második legnagyobb búcsújáróhelye, a Mária-kultusz központja.

Pap vagy paparazzo?TASR-felvételKrakkó/Róma. II. János Pál lengyelországi látogatásának utolsó napján, tegnap a Krakkótól negyven kilométerre lévő Kalwaria Zebrzydowska kegyhelyen imádkozott a hívők tömegével a Szűzanyához. Czestochowa után ez Lengyelország második legnagyobb búcsújáróhelye, a Mária-kultusz központja. Itt állították fel az első keresztutat Lengyelországban, stációi a jeruzsálemi szent helyekre emlékeztetnek. Huszonnégy kis kápolna áll itt, nagy részüket a flamand Paul Baudarth építette. Ezeket az erdőkben állították fel, utak kötik össze egymással, Giovanni Maria Bernardoni egykori olasz jezsuita terveinek megfelelően. A tegnapi szertartás fontos információt is nyújtott mindazoknak, akik a katolikus egyházfő közeli lemondását vélték előrelátni. A pápa ugyanis imádságában azzal a kéréssel fordult a Szűzanyához: adja meg számára a testi és lelki erőt ahhoz, hogy a legvégsőkig teljesíthesse a Krisztus által ráruházott küldetést. Ez a szakértők szerint jelzi, hogy a már 82 éves, több betegségtől szenvedő pápának nem áll szándékában visszavonulni. II. János Pált helikopter vitte erről a kegyhelyről Krakkóba, ahonnan még az este visszautazott Rómába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?