Nem vesz részt a NATO-csúcstalálkozón a bolgár államfő Szófia Ukrajna-politikája miatt

Rumen Radev

Nem vesz részt a NATO júliusi csúcstalálkozóján Rumen Radev bolgár államfő, mert nem ért egyet a szófiai kormány Ukrajna-politikájával – jelentette be csütörtökön a bolgár elnöki hivatal.

Radev elutasította a kormány arra vonatkozó felkérését, hogy vezesse a bolgár delegációt, arra hivatkozva, hogy nem egyeztettek vele az álláspontról, amelyet a washingtoni csúcstalálkozón fognak képviselni az ukrajnai háborúval kapcsolatban – írták a közleményben.

A kormány szerdán hagyta jóvá azt a keretdokumentumot, amelyben lefektették, milyen állásponttal megy Szófia a július 9-én kezdődő NATO-csúcstalálkozóra.

Az elnöki hivatal most kiemelte, hogy Rumen Radev a háború első napjától fogva határozottan elítéli Oroszország agresszióját.

Az ellenzéke által oroszbarátnak tartott Radev korábban azt mondta, nem lát katonai megoldást az ukrajnai háború lezárására, és több alkalommal kifogásolta, hogy a bolgár kormány katonai támogatást nyújt Kijevnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?