Babiš és Pavel jutott a cseh elnökválasztás második fordulójába

Petr Pavel

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt a közvetlen elnökválasztás szombaton befejeződött kétnapos első fordulójában.

A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami a nyolc jelölt közül senkinek sem sikerült.

A voksok 99,5 százalékos feldolgozottsága után Petr Pavel átvette a vezetést Andrej Babištól a cseh elnökválasztás első fordulójában. Pavelra 35,39 százaléknyian szavaztak (1,971 millió voks), Babišra pedig 35 százalék (1,950 millió). Prágában a volt tábornok elsöprő fölénnyel nyert, 51 százalékot szerzett, míg a volt kormányfő csupán 20%-at, míg Ostraván a szlovák származású politikus 44 százalékot húzott be, Pavel pedig 30%-at. A részvételi arány kimondottan magas volt, 68 százalék, miközben a korábbi államfőválasztás első fordulójában az idevágó mutató 60 százalék környékén mozgott.

„Nagyon örülök. A szoros eredmény komoly munkára ösztönöz a második forduló előtt” – mondta Petr Pavel újságíróknak. A nyugalmazott tábornok egyúttal köszönetet mondott több jelöltnek, Danuše Nerudovának, Pavel Fischernek és Marek Hilšernek, akik felszólították választóikat, hogy a második körben Petr Pavelt támogassák.

Az első elemzések szerint Pavelre elsősorban a nagyvárosok lakói, a sikeres vállalkozók, értelmiségiek és magasabb végzettséggel rendelkezők, míg Babišra a vidékiek, az idősebbek, a nyugdíjasok és a nehezebb szociális helyzetben lévő választópolgárok szavaztak.

A választás első körének két napja alatt incidensekről nem érkezett jelentés.

(ČT24, MTI, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?