Nem magányos tettes?

Amszterdam. Három hónappal a népszerű Pim Fortuyn holland radikális populista politikus meggyilkolása után tegnap Amszterdamban megtartották a feltételezett gyilkos első nyilvános meghallgatását, amelyen az ügyész új bizonyítékokat ismertetett.

Amszterdam. Három hónappal a népszerű Pim Fortuyn holland radikális populista politikus meggyilkolása után tegnap Amszterdamban megtartották a feltételezett gyilkos első nyilvános meghallgatását, amelyen az ügyész új bizonyítékokat ismertetett. A gyanúsított, Volkert van der Graaf, 33 éves, büntetlen előéletű állatvédő, élve a holland törvények adta lehetőséggel, nem jelent meg személyesen a tárgyaláson. Van der Graaf négy hete éhségsztrájkkal tiltakozik fogva tartásának körülményei ellen. Koos Plooy ügyész szerint a Fortuyn életét kioltó fegyveren talált DNS-nyomok nem a gyanúsítottéi, hanem egy 2001. decemberi rablás elkövetőjéé, aki jelenleg szintén őrizetben van. Éppen ezért a holland nyomozóhatóságok folytatják a vizsgálatot, hogy tisztázzák: valóban arra utalnak-e az új nyomok, hogy van der Graaf nem egyedül hajtotta végre a merényletet. A Firestar típusú pisztolyon Fortuyn vérének nyomait is megtalálták, és a lövésről tanúskodik van der Graaf kesztyűje, amit a tetthelytől néhány száz méterre történt letartóztatásakor viselt. A férfi lakásán tartott házkutatás során a nyomozók olyan anyagokat találtak, amelyekből pokolgépet lehetett volna készíteni – jelentette az ANP holland hírügynökség ügyészségi forrásokat idézve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?