Nem lesznek előre hozott választások Görögországban

Athén |

<p>Antonisz Szamarasz görög kormányfő kizárta az előre hozott választások lehetőségét azt követően, hogy szombaton a görög rendőrség őrizetbe vette az Arany Hajnal neonáci párt vezetőjét és parlamenti képviselőit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bűnszövetkezet részesei.</p>

 A katonai junta 1974-es bukása óta most csaptak le a leghatározottabban egy politikai pártra Görögországban.
   

Szamarasz azt követően nyilatkozott, hogy Nikosz Dendiasz polgári védelmi és Haralambosz Athanasziu igazságügyi miniszterrel tanácskozott a kialakult helyzetről. Azt mondta, hogy az ügy most már az igazságügyi rendszernél van. "Igazság, stabilitás, választások nélkül" - hangoztatta.
   

Tisztességes tárgyalást ígért az Arany Hajnal őrizetbe vett vezetőinek  Haralambosz Athanasziu igazságügyi miniszter. "Görögországban erős a demokrácia" - mondta.
   

Az Arany Hajnal ellen nyomozás folyik annak kiderítésére, hogy szervezeti szinten is köze volt-e Pavlosz Füszasz antifasiszta rapper meggyilkolásához. Füszasz megölésével a párt egyik 45 éves hívét gyanúsítják.
   

Az Arany Hajnal tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz, és politikai lejárató kampányt gyanít az ügy mögött.
   

A gyilkosság viharos reakciókat váltott ki a társadalom legkülönbözőbb csoportjaiban, a hét elején több görög városban összecsaptak a rendőrök és a tüntetők.
   

A neonáci párt 18 parlamenti képviselője korábban burkoltan azzal fenyegetőzött, hogy lemond mandátumáról. Helyük betöltésére választást kellene kiírni, és e választás kampánya csak még bonyolultabbá tenné a helyzetet a súlyos gazdasági és társadalmi gondokkal küszködő országban.
   

Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a gyilkosság óta harmadával csökkent az Arany Hajnal támogatottsága.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?