<div>Csalódottan és rosszallással fogadták a nyugat-európai országok vezetői Donald Trump bejelentését, hogy országa kilép a párizsi klímaegyezményből. Elutasítják az amerikai elnök javaslatát a megállapodás újratárgyalására.</div>
Nem lesz új klímatárgyalás Trumppal
Washington |
A döntést ismertető Trump-beszéd után Németország, Franciaország és Olaszország közös közleményében utasította el Donald Trump elnök elképzelését a párizsi klímaegyezmény újratárgyalásáról. „A párizsi egyezmény az országaink közötti együttműködés sarokköve marad a klímaváltozás elleni hatékony és jól időzített harcban, és a 2030-as fenntartható fejlődési célok (SDG) elérésében” – áll a mára virradóra kiadott közleményükben. Leszögezik, hogy visszafordíthatatlannak tartják a Párizsban 2015 decemberében tető aláhozott megállapodást, és szilárdan hisznek abban, hogy az egyezményt nem lehet újratárgyalni. Meggyőződésük szerint az egyezmény végrehajtása fontos gazdasági lehetőségeket teremt a növekedéshez mindhárom országban és globálisan is. A három európai uniós ország megerősíti elkötelezettségét a párizsi klímaegyezmény végrehajtása iránt, és arra bátorítja partnereit, hogy fokozzák a klímaváltozás elleni harcot. A nyugati országok vezetők külön-külön is reagáltak Trump bejelentésére, csalódottan és rosszallással fogadták. „Sajnálom az amerikai elnök döntését” – tolmácsolta a Twitteren Angela Merkel német kancellár üzenetét szóvivője, Steffen Seibert. Hozzátette, hogy Merkel a továbbiakban is mindent megtesz a klímapolitikában, hogy óvja a Földet. A német kormány politikai hibának minősítette a döntést, mert kérdésessé teszi a nemzetközi egyezmények hitelességét. Emmanuel Macron francia elnök szerint az Egyesült Államok hátat fordított a világnak azzal, hogy egyoldalúan felmondta párizsi klímaegyezményt, ennek ellenére Párizs nem mond le a klímaváltozás elleni harcról. Macron éjszaka sugárzott tévébeszédében úgy fogalmazott, hogy Trump hibát követett el országa és népe érdekeitől vezérelve, és hibát a bolygó jövője szempontjából. Leszögezte: Párizs semmi szín alatt nem fog tárgyalni újra egy kevésbé ambiciózus egyezményről. „Nem lehet hibázni a klímát illetően. Nincs B-terv, mert nincs B-bolygó sem” – mondta Macron, és Franciaországba hívta dolgozni azokat az amerikai klímakutatókat, mérnököket és vállalkozókat, akik csalódottak Trump döntése miatt. Csalódottságát fejezte ki Theresa May brit miniszterelnök is. Hivatala közölte péntekre virradóra: Trump felhívta Mayt telefonon, hogy megvitassa vele a döntését. May csalódását fejezte ki, és aláhúzta, hogy Nagy-Britannia továbbra is elkötelezett lesz a párizsi egyezmény végrehajtása mellett. „A párizsi klímaegyezmény jó globális védelmi rendszert nyújt a jövő nemzedékeinek felvirágzásához és biztonságához, szavatolva ezzel együtt a hozzáférhető és biztonságos energiát a polgáraink és vállalataink számára” – idézte a miniszterelnöki hivatal a kormányfőt. Trump és May egyetértett abban, hogy folytatniuk kell az együttműködést az energetikai problémák széles körében. Fehér házi források szerint Trump nemcsak a brit miniszterelnökkel, hanem Merkellel, Macronnal, Mayjel és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is beszélt telefonon, miután bejelentette a klímaegyezmény felmondását. A nyugat-európai vezetőkhöz hasonlóan Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is mély csalódottságát hangoztatta Trump döntése miatt, Josh Frydenberg ausztrál környezetvédelmi miniszter pedig azt mondta, hogy a párizsi egyezmény az Egyesült Államok kihátrálása után sem veszít jelentőségéből, mivel nélküle is a kibocsátott üvegházhatású gázok 70 százalékára vonatkozik, ráadásul több mint 190 ország írta alá, és közülük 146 rekordidő alatt ratifikálta is. Trump döntése miatt rosszallását fejezte ki António Guterres ENSZ-főtitkár is, aki szerint ez nagyfokú csalódást jelent az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére és a globális biztonság megteremtésére irányuló erőfeszítések szempontjából. A főtitkár szóvivője, Stephane Dujarric közölte: Guterres továbbra is biztos abban, hogy az egyesült államokbeli városok, államok és vállalatok – más országokkal karöltve – a továbbiakban is jövőképet fognak mutatni, és vezető szerepet vállalnak a széndioxid-kibocsátás csökkentésében és a lendületes gazdasági növekedés megteremtésében. Guterres szerint alapvetően fontos, hogy az Egyesült Államok továbbra is vezető szerepet vállaljon a környezetvédelmi kérdésekben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.