Šefčovič: nem lehetséges az észak-írországi jegyzőkönyv újratárgyalása

Maroš Šefčovič

Nem lehetséges a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi jegyzőkönyv újratárgyalása, az Európai Unió egységes e kérdésben - jelentette ki Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja kedden.

Maroš Šefčovič a II. Erzsébet brit uralkodó trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából kedden tartott, hagyományos trónbeszédben elhangzottakra reagálva hangsúlyozta: az Európai Unió nyitott az Egyesült Királysággal folytatott közös munkára a jegyzőkönyv végrehajtása érdekében, hogy hosszú távú jogbiztonságot és kiszámíthatóságot teremtsen az észak-írországi emberek és vállalkozások számára.

„Az EU továbbra is nyitott a megbeszélésekre, ugyanis csakis a közös megoldások működnek. Az Egyesült Királyság egyoldalú fellépése megnehezítené a lehetséges megoldásokkal kapcsolatos munkát. Szükség van arra, hogy az Egyesült Királyság kormánya ugyanilyen szintű elszántságot mutasson” – fogalmazott.

Šefčovič leszögezte: a jegyzőkönyv, mint a Brexit-megállapodás sarokköve, nemzetközi egyezmény, amely az Európai Unió és London közötti kapcsolat szerves része. Megőrzi az 1998-as nagypénteki megállapodás elindította észak-írországi megbékélési folyamat nehezen megszerzett eredményeit, biztosítja a kemény határ, azaz a vámellenőrzés visszaállításának elkerülését az Ír szigeten, miközben védi az EU egységes piacának egységét. A jegyzőkönyv újratárgyalása nem lehetséges – hangsúlyozta az uniós biztos.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én lépett ki az Európai Unióból, de továbbra is több ezer olyan jogszabály és szabályozás van érvényben, amely még a brit EU-tagság évtizedei alatt született.

Az Európai Unió és London vitája abból ered, hogy a Brexit-megállapodáshoz fűzött, 64 oldalas észak-írországi jegyzőkönyv alapján az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország a Brexit után is harmonizált viszonyrendszerben maradt az Európai Unió egységes belső piacával és vámuniójával. Így viszont a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat eseti ellenőrzéseknek kell alávetni annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba – vagyis az uniós egységes piacra – ellenőrizetlen termékek kerüljenek be. Ez a megoldás az ára annak, hogy ezeket az ellenőrzéseket nem Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán kell elvégezni.

Észak-Írország nem része Nagy-Britanniának – amelynek Anglia, Skócia és Wales a tagja –, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt.

Nagy-Britannia október közepén terjesztett javaslatot az Európai Unió elé az észak-írországi protokoll módosítására. David Frost, korábbi brit Brexit-ügyi államtitkár utalást tett arra, hogy a megállapodás elmaradása esetén a brit kormány akár egyoldalúan felfüggesztheti a protokoll végrehajtását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?