Nem kapnak menedékjogot

Budapest. Újabb roma családok utaztak a jobb élet reményében Svédországba, miközben az eddig odaérkezettek nem kaphatnak menedékjogot; kisebbségi vezetők maradásra próbálják bírni a közeljövőben utazni készülőket.

Budapest. Újabb roma családok utaztak a jobb élet reményében Svédországba, miközben az eddig odaérkezettek nem kaphatnak menedékjogot; kisebbségi vezetők maradásra próbálják bírni a közeljövőben utazni készülőket.

Mintegy 20–30 Baranya megyei roma indult a Ferihegyi repülőtérről Svédországba, ahol, közlésük szerint, politikai menedékjogot is akarnak kérni. A roma családok több tagja a repülőtéren összegyűlt újságíróknak az utazást azzal indokolta, hogy „elegük lett Magyarországból, abból, hogy nem találnak munkát“, és abból is, hogy „nem ritkán rasszista atrocitásokkal kell szembesülniük“.

A svéd nagykövetség csütörtökön közleményben tudatta: magyar állampolgárok nem kaphatnak Svédországban menedékjogot, mivel uniós állampolgárként erre nem jogosultak. Svédországban nincsen hivatalos munkavállalási célú bevándorlási lehetőség – közölték.

Megközelítőleg 150, elsősorban Baranya megyéből, Pécs és Mohács környékéről származó magyar állampolgár kért politikai menedékjogot az elmúlt négy hétben Svédországban. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?