Nem jelent meg a nemzeti ünnepen az észak-koreai vezető

Phenjan |

<p>Tovább folytatódtak a találgatások egy esetleges észak-koreai hatalmi belharccal kapcsolatban pénteken, miután Kim Dzsong Un, a bezárkózó kommunista diktatúra vezetője nem jelent meg az állampárt alapításának 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényeken.</p>

A fiatal diktátor az elmúlt két évben már éjfélkor felkereste nagyapja és édesapja, Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il mauzóleumát, ahol lerótta kegyeletét az ország korábbi vezetői előtt, erről pedig azon nyomban be is számolt az észak-koreai sajtó.     Ugyanakkor idén - a legfiatalabb Kim hatalomra kerülése óta először - nem érkeztek jelentések arról, hogy megtartották volna a ceremóniát és arról sem, hol van és mit csinál a nemzeti ünnepen Kim Dzsong Un, aki legutóbb szeptember 3-án szerepelt nyilvánosan.    Az észak-koreai média ugyanakkor méltatta a vezetőt, "akinek tapasztalt irányítása alatt egyre erősebb" a Koreai Munkáspárt. Az állampárt hivatalos lapja, a Rodong Szinmun például azt írta, hogy Kim megtestesíti a párt "méltóságát és sérthetetlenségét".    Az utóbbi időben számos híresztelés szárnyra kapott Kim Dzsong Un hollétét illetően "eltűnése" miatt. Egyesek úgy vélik, hogy már nem Kim irányít Észak-Koreában, és vagy Hvang Pjong Szo, az észak-koreai Nemzeti Védelmi Bizottság alelnöke vagy Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong ragadta magához a hatalmat.     Mások szerint csak átmeneti helyzetről van szó, és Kim egészségügyi panaszok miatt van távol. Egyes értesülések szerint eltört a bokája, ezt tartják valószínűnek dél-koreai szakértők is. A bokatörés pontos okáról is több verzió kering. Egyes bulvárlapok szerint Kim lába nem bírta el a márkás svájci sajtoktól megnőtt testsúlyát. A Reuters hírügynökség egy forrása viszont úgy tudja, hogy testedzés közben sérült meg, miután elrendelte, hogy minden tábornok - így ő maga is - részt vegyen a tréningen.     Szöul pénteken azt közölte, hogy értesülései szerint Kim Dzsong Un hatalma stabil. Ezt jelzi egyebek mellett, hogy a phenjani média továbbra is folyamatosan magasztalja uralmát, miként az is, hogy a múlt héten magas rangú észak-koreai delegáció járt Szöulban. Kim egészségi állapotáról ugyanakkor nincsenek információik - mondta Lim Bjong Csol, a dél-koreai egyesítési minisztérium szóvivője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?