Nem engedik be a nemzetközi megfigyelőket az oroszok

Grúzia |

<p>Kizárólag a Dél-Oszétiával és Abháziával határos területeken állomásozhatnak a konfliktus térségébe ezután érkező nemzetközi megfigyelők - közölte Szergej Lavrov csütörtökön késő este Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel telefonon.</p>

Az orosz külügyminiszter a Dmitrij Medvegyev orosz és Nicolas Sarkozy francia elnök által szeptember 8-án aláírt megállapodásra hivatkozott ezzel kapcsolatban. Eszerint október 1-ig a grúz-dél-oszétiai konfliktus övezetében elfoglalja a helyét az EU 200 megfigyelője, s Oroszország kötelezi magát, hogy kivonul az Abháziával és Dél-Oszétiával határos területekről legkésőbb 10 nappal azután, hogy e területeken létrejöttek a nemzetközi mechanizmusok.

"A két állam területén belüli biztonsági teendőket az Abháziával és Dél-Oszétiával kötött kétoldalú szerződések alapján ott már elhelyezett orosz katonai kontingensek végzik" - mondta Lavrov. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Chinvali és Szuhumi elleni erőszak alkalmazásának elkerülését az Európai Unió garantálja.

Grúzia és a NATO kitart amellett, hogy a megfigyelőknek Grúzia nemzetközileg elismert határai között az egész területen joguk van tevékenységük kifejtéséhez. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár újra leszögezte a grúziai Rusztavi tévének csütörtökön adott interjújában: Abházia és Dél-Oszétia Grúzia része. Washington szintén úgy ítéli meg, hogy sérti a kidolgozott megállapodásokat Moszkva döntése, amelynek értelmében mintegy 7500 főnyi katonai kontingenst állomásoztat Abháziában és Dél-Oszétiában.

Az orosz és az amerikai külügyminiszter megbeszéléséről a moszkvai külügyminisztérium honlapján közzétett tájékoztatás szerint az amerikai fél kezdeményezte a telefonbeszélgetést, és annak során szó esett a kétoldalú kapcsolatok számos kérdéséről, köztük a stratégiai stabilitásról szóló konzultációk menetrendjéről, valamint számos nemzetközi kérdésről, köztük az iráni nukleáris programról és a kaukázusi helyzetről is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?