Nem engedélyezik a devecseri demonstrációt

Veszprém |

<p>A rendőrség az egész megye területén érvényben lévő veszélyhelyzetre való tekintettel nem engedélyezi a péntektől tervezett devecseri demonstráció megtartását - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedd este az MTI-vel.</p>

A rendőrség közleménye szerint kedden devecseri magánszemélyek demonstrációt jelentettek be az Ajkai Rendőrkapitányságon, terveik szerint a 8-as számú főúton a devecseri elágazótól Budapest irányába tartottak volna félpályás útlezárást pénteken 8 órától december 17-én 8 óráig.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője - figyelemmel az egész megye területére elrendelt, érvényben lévő veszélyhelyzetre - a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény alapján az engedély kiadását elutasítja - áll a közleményben.
A devecseriek a kormány vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos kártérítési intézkedései ellen akartak tiltakozni. Csenki Géza, a demonstráció főszervezője kedd délután az MTI-nek azt mondta, hogy kárenyhítés helyett teljes kártérítést követelnek a kormánytól, és egyértelmű tájékoztatást akarnak kapni az egészségügyi kockázatokról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?