Külföld

Nem bűncselekmény okozta a tüzet a Notre-Dame-ban

Párizs | Nincs arra utaló jel az előzetes vizsgálatok alapján, hogy bűncselekmény okozta volna a tűzvészt a párizsi Notre-Dame-székesegyházban - közölte szerdán a párizsi ügyészi hivatal.
MTI

2019. június 26. 18:39

- TASR-felvétel

Rémy Heitz államügyész közleményében azt írta: az eddig lefolytatott nyomozás során nem sikerült még meghatározni a tűz okát.

Hozzátette, hogy a gondatlanság lehetőségét nem zárják ki, így vizsgálódnak olyan irányban is, hogy esetleg az elektromos rendszer hibája vagy egy nem megfelelően elnyomott cigaretta következtében csaptak fel a lángok áprilisban a Notre-Dame-ban.

Az ügyészi hivatal bejelentette, hogy új nyomozati szakaszt indítanak három bíró vezetésével gondatlanságból vagy az előírások előre megfontolt megszegése nyomán bekövetkezett nem szándékos tűzokozás gyanújával. A vizsgálatot vezető bírók szélesebb nyomozati jogkörrel rendelkeznek, és vádat emelhetnek az esetleges felelősök ellen.

A székesegyházban április 15-én tört ki tűzvész, amelynek következtében leégett a tetőszerkezet és leomlott a kúp alakú huszártorony. Emmanuel Macron francia államfő elképzelése szerint öt éven belül újjáépítik a Notre-Dame-ot, de számos szakértő úgy véli, ennél hosszabb időre lesz szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Rengeteg hiányosságot találtak a szabadulószobák ellenőrzése során

Több ezer eurónyi drogot foglaltak le a rendőrök Vágbesztercén

Kiska nem tart igényt két fizetésre

Lucia Ďuriš Nicholsonová lett az EP Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának elnöke

Nem vizsgálja tovább a NAKA Šufliarsky és Kočner sms-váltását

VIDEÓ: A teljes gombaszögi beszélgetés Zuzana Čaputová államfővel

Legfrissebb galériák
Olvasta már?